Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Blog - részletek

RADNÓTI MIKLÓSNÉ GYARMATI FANNI Napló II. 1941–1946
2017-08-16 08:36:25

Komorul az ég. Ez a fiatal asszony, aki ezen sorokat írja, sokat dolgozó, munkába, törődésbe, aggodalomba fáradt hétköznapi múzsa, a múzsaszerep legtisztább értelmében. Bár élete központja férje szellemi teljesítményének segítése, szolgálata, sosem hivalkodik, legfeljebb néha hivatkozik, meleg, szerelmes hálával a műre, egy-egy verssor erejéig megidézve azt.

Lehet, megkísérti őt a fizikai-lelki megkívánás más férfi irányába – az első kötetben „György”, a másodikban „Tibor” ilyen –, de ez is inkább csak finom fűszer a párkapcsolatban, talán egy kis élénkítőszer a hervadás elleni küzdelemben, a tetszeni vágyás parfümje, amely a nyílt, megvalló házastárs felé nyújtja csápjait: tied vagyok, tied akarok maradni, de ha nem vigyázol rám eléggé, elkalandozok, üzeni a másiknak, aki csak kicsit bosszankodik felesége veszélytelen fantáziáin. Ezzel el is telik szinte egy esztendő, meg a szülők, főként az apa betegségei, az anya iránti aggodalom, a sportok, a társasági élet szokásos fordulatai. Meg rendre az újabb terhességmegszakítások, vagy félelmek, amelyek mögött egyre erősebb a kívánás az igazi gyermek és egy polgáribb élet iránt: fontolgatások, feltörő vágyak, majd leszámolás az illúzióval, de immár egyre kisebb meggyőződéssel. Lassan kúsznak be a drámák a mindennapokba. A férj szerelembe esik egy barátnővel, megvallja a szenvedélyt, az asszony megtalálja a szeretővel váltott leveleket, mártogatja a kést önmagába, miközben uralkodni is akar ellenszenvein – végtére modern, felvilágosult, a mellette élő művész intaktsága mindenen, még a saját fájdalmain is, felül áll.

 

 

 

Derekasan helytáll ez a kis, törékeny asszony. Dolgozik, felelősséget vállal, intézi a gyorsíróiskola ügyeit, miközben töretlenül jelen van mindenhol, ahol csak kell. A második közös párizsi út már a nyilaslobogókkal díszített Németországon át vezet – már nem ugyanaz az Európa, már nem ugyanaz a Franciaország. Van, ahol durvábbak, van, ahol szinte észrevehetetlenek az elmozdulások – de folyamatos a lassú zuhanás. A gödör érzülete egyre erősebben van jelen, de még mindenki kapaszkodik a szélén, a szép ruhába, a szilveszterbe, a meglévő feladatokba, a kávéházi létformába, irodalomba – pedig Babits halálával már az sem ugyanaz, soha többé. A baráti kör két tagjának letartóztatása, a komorodó törvények, a második munkaszolgálat – egyre nehezedő körülmények, mégis, furcsamód az irodalmi megrendelések, még ha titokban is, megszaporodnak, a költő egyre többet dolgozik, „megrendelésre fordít, eladja verseit”, a fiatal asszony pedig gondoskodni igyekszik, ahogy korábban is, a megfelelő háttér biztosításáról.

Tükörként lehetne minden évről írni rövid recenziót. Ferencz Győzőnek a szöveggondozást ismertető – Nagy Zsejke nevét ki ne felejtsük! – beszámolója a textussal kapcsolatos kivételesen gondos eljárásról, majd kettős utószava – az elsőben e napló keletkezéséről, a másodikban magáról a naplóról, a műfajról, illetve RMné GyF naplójának fő csomópontjairól ír –, azaz a kitűnő jegyzetapparátus melletti záró írások megismerését követően, úgy látom, hogy bár ezek, az irodalomtudomány eszköztárát nem tolakodóan használó összefoglalók, egyúttal empatikus eligazítást is nyújtanak a szövegegész feldolgozásához, marad még lehetőség a recenzens számára néhány gondolat megfogalmazására.

A katartikus, koncentrikus körökben egyre beljebb húzó naplók elolvasása, az abban leírt történések súlyos kavarodása néhány momentum rögzítésére ösztönöz.

Napról napra, évről évre tölti be hiánytalanul ez az asszony az asszonysors ősi szerepét. De többet tesz annál. Társa szabadságát mind a hétköznapokban, mind a szerelemben, akkor sem korlátozza, amikor pedig az rá nézve mindkét esetben súlyos terheket ró. A hétköznapokban azzal, hogy majd mindenről neki kell gondoskodnia, az érzelmekben pedig a teljes szabadság és függetlenség biztosításának kötelességével. A sebeket okozó megcsalatással is meg tud birkózni. Ezt is emelt fővel viseli. Az általa is megélt teljesség biztos tudatában, kettejük kivételes összetartozására épít.

Nem készülnek mártíromságra. A világon felülemelkedők, a saját kis szigetük biztosságának tudatában hiszik, ahogy az első két munkaszolgálat véget ért, majd a harmadik is befejeződik – valahogy. Nem mozgósítanak, nem ügyeskednek, nem küzdenek eléggé, ahogyan sokan körülöttük sikerrel megteszik. Ők mindig rosszul döntenek.

Gyönge próbálkozások ellenére, mindenki más is hagyja, hogy így történjenek a dolgok. Az atyai barát, a pap, szinte megerősíti legkedvesebb tanítványát az áldozat szükségszerűségének tudatában, finoman, de szinte megáldja az „égő áldozatot” – magában talán mintegy megrendelve a nagy művet. GyF is egy helyütt arról ír, hogy szépek ugyan az új versek, de nem látja elég mélynek azt a lírát, amelynek megszületéséért annyi áldozatot hoz. Tudat alatt bizonyára, de határozatlanságával a kiszámíthatatlan szenvedések felé nyitja meg az ajtót, hozzájárul a legrosszabb bekövetkezéséhez: „hol az angyal állt a karddal, ma már senki sincs”.

 

 

 

Ferencz Győző a női emancipációnak sajátos, a korban áttörésszerűen megjelenő megnyilvánulását is látja GyF sorsában. Természetesen ez igaz, de az érem másik oldala is kellő hangsúlyt érdemel. Az emancipációból visszafelé tartó útról szóló tudósítás. Döbbenetes ennek megismerése, amely az ostrom hónapjai, hetei során keletkezett megrendítő beszámolóban bontakozik ki. A cselédsorsban, az árubeszerzés, a főzés, mosogatás, az elcsent ételek, az éhezés heteiben, a rongyokban élő, megerőszakolt nő sorsa. A mindenkori menekülők, a hajléktalanok, a hontalanok világa ez, amelyet csak a legelemibb asszonyi tevékenységek kényszerítő volta, az ezekhez ki tudja, honnan előkerülő és összekapart erő képesek túlélhetővé tenni. Amikor muszáj befűteni valahogy. Amikor a semmiből kell nap nap után előteremteni az élelmet. Amikor ez a korábban külsejére oly kényes, még mindig fiatal asszony egy a sok közül, aki gubancos hajával, kölcsönrongyaiban, mindent elvisel és mindent túlél.

Mert „de hisz lehet talán még / a hold ma oly kerek”. Ez fölkel még. Der spring noch auf. Ez a halálraítélt – is – járkál még.

A költő sorsa közben bevégeztetett. Teljes kört írt le. Kört, amely megbonthatatlan, és minden pontján a végtelen irányába tör.

Példázat. Mindennapi kenyér.

A magyaroknak, és mindazoknak, akik megtagadt(j)ák: örök mementó.

Az asszony nagysága, az a fajta öntudatos szerénység – amelyet első gyónásában ő maga kevélységként határoz meg – halála után ragyog föl a maga teljességében.

Ő, aki tündöklő ifjúságában olyan kényes a tökéletességre, amit még megközelíteni sem vél, méltó a tiszta műhöz, amelynek létrejöttét – hat abortusz áldozata árán – világra segítette.

Naplója megőrzésével, a megjelenés halála utáni időzítésével – amely kivételes, a hiúság csábításától mentes emberi nagyságra vall – immár ő is örökre részese lett a műnek.

Egy kicsit közelebb hajolva meg kell látnunk Őt is: az Angyalt.

Illés Klára

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Napló I-II.
Jaffa Kiadó, Budapest, 2014. Sajtó alá rendezte: Ferencz Győző, Nagy Zsejke

 

 


Vissza!

Paleolit táplálkozás