Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Blog - részletek

„Inkább Lego, mint Minecraft!”
2017-10-02 17:14:04

Az őszi időszak mindig nagy pörgést jelent a kiadók életében, és szinte minden nap tartogat valamilyen izgalmat az olvasók számára is. A Jaffa kiadó blogjában igyekszik az összes megjelenésről időben beszámolni, hogy együtt örülhessünk a friss és ropogós, új könyveknek!

 

Kardaras A képernyő rabjai című könyvének létrejöttét sokévi kórházi munka és kutatás előzte meg. A szerzőnek eleinte kórházi feladatai végzése során, majd apaként még inkább feltűnt, hogy a képernyő térnyerése komoly változásokat idézett elő az elmúlt évtizedben. Nem rejti véka alá egy pillanatig sem, hogy a korai számítógép használatot károsnak tartja, és könyvében végig veszi az oktatástól kezdve a fiziológiai hatásokon át a lelki gyötrelmek síkját is a túlzott „képernyő fogyasztás” ügyben.


Nemcsak saját véleményét és tapasztalatait osztja meg velünk, hanem más ismert kutatókat is megidéz, sőt, olyan közszereplőket is, akiknek munkája és neve elválaszthatatlan a virtuális világtól. Így kerül Steve Jobstól egy híres idézet a könyvbe, akit 2010-ben egy riporter arról kérdezett, hogy mit szólnak a gyerekei a legújabb iPad-hez. Jobs csak ennyit válaszolt: „Még nem próbálták ki. Otthon korlátozzuk a gyerekeink számítógép-hozzáférését.” De az is meggyőző adat, hogy a Los Altos-i Peninsula Waldorf Iskolában a legtöbb szülő a Google, az Apple vagy a Yahoo alkalmazottja, és a digitális technikában mozgó felnőttek pont azért ragaszkodnak a „fertőzetlen osztálytermekhez” mert pontosan tudják, milyen függést vált ki a képernyő és milyen következményekkel jár az addikció.

 

Éppen az utóbbi gondolat Kardaras könyvének egyik alapvetése, mely szerint a képernyő is ugyanolyan függőséget okoz, mint bármelyik addiktív szer, csak ezekről eddig úgy gondolkodtunk, hogy szükséges hozzá a „biológiai” fogyasztás. Vagy egyszerűen csak eddig máshogy képzeltük el a fogyasztást. Ugyanis a súlyos játékfüggőséget alaposan körbejárva Kardaras bemutatja, hogy legalább olyan extrém elvonási tüneteket vált ki a megvonás, mint a heroin, a kokain vagy éppen az alkohol esetében.
Az egyik leghatásosabb része a könyvnek, amikor a függőség elméleteket elemzi Kardaras, amiből a játék fájdalomcsillapító aspektusa (háborús sebesülteknél a morfiumot próbálják kiütni a játékkal, a kognitív elterelés eszközeként) mindenképpen kiemelendő. Aztán persze jönnek az ijesztőbbnél ijesztőbb példák, amelyek megvadult gyerekek (és fiatalok) agresszív tünetcsokrait vizsgálják.

 

A televízió megjelenésének idejéből is felidéz a szerző számos reakciót, olyan neves filozófusoktól, mint Marshall McLuhan, aki pontosan látta előre, hogyan változtatja meg a televíziós kép a szöveghez való viszonyunkat, amit Kardaras könnyedén kapcsol össze a különféle, ma jellemző tanulási zavarokkal, illetve elgondolkodtató sorokat olvashatunk arról is, hogyan válik a gyerekkor eszméje egyre ósdibbá. Mivel a technológia mindenki számára hozzáférhető (és a web hatására demokratizálódott a tudás), a gyerekeket megfosztja ártatlanságától, miközben, paradox módon állandósítja a serdülőkor idejét. „A késleltetett társadalmi felnőttségnek” köszönhetően (Gary Cross történészt idézve meg Kardaras) a kamaszkor a fiatalok húszas vagy akár harmincas évéig tolódik ki.
Komoly fejezetet szentel a közösségi oldalak problemtikusságának, az ebből kialakuló szociális és érzelmi deformitásoknak, a vélt vagy valós viszonyok összecsúszásának, illetve megvizsgálja a világhálón szerezhető hírnév gyors és függőséget okozó jelenségét is.  

 

A könyv igyekszik megoldásokat nyújtani a függőség, illetve a túlzott képernyő rabságból fakadó egyéb tünetek kezelésére, miközben Kardaras tisztában van azzal, hogy a folyamat nem visszafordítható, és a képernyő nem kidobható (az kérdés, hogy vajon szerinte ördögtől való?), de az egészséges, visszafogott géphasználat egyértelműen önkontrollt igényel, és a kisgyerekkori géphasználat véleménye szerint inkább kerülendő.

 

 

 

 


Vissza!

Paleolit táplálkozás