Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Dombóvári István, Kormos Anett : A nagy roast könyv - ekönyv

A roast – vagyis a celebek égetése, cikizése, kikarikírozása – az amerikai tévénézők számára már régóta kedvelt műfaj, és a Showder Klub humoristáinak köszönhetően tavaly óta már hazánkban sem teljesen ismeretlen. Sőt, az internetes kommentelők – még ha nem is tudnak műfajteremtő viselkedésükről – már régóta részt vesznek ismert emberek roastolásában… Könyv formájában azonban eddig még nem hódított teret magának a műfaj.

A nagy Roast könyv elsődleges célja az olvasó megnevettetése, szórakoztatása, és semmiképpen sem a gyűlölködési kedv kiszolgálása, gerjesztése. A kötet szerzői épp ezért nem vállalnak közösséget a neten névtelenül vádaskodókkal, hanem arcukat, nevüket vállalva, az irónia, a humor eszközeivel mutatnak rá egyes személyek, karakterek, jelenségek, kulturális termékek hibáira, fonákságaira. Ez a könyv tehát azért született, hogy a bosszantót mulatságossá tegye, hogy a görbe elé még görbébb tükröt tartson, és hogy kreatív és változatos módon vessen fel olyan kérdéseket, témákat, amelyek nap mint nap foglalkoztatják a közönséget.


Megrendelhető e-könyv formátumban:


 http://www.dibook.hu/konyv/A_nagy_roastkonyv


http://bookandwalk.hu/A-nagy-roastkonyv-9593-ebook.aspx


https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/a-nagy-roastkonyv?eid=6112


http://www.multimediaplaza.com/ekonyvek/adatlap/4523

HR

Szerző:

Dombóvári István, Kormos Anett

Kiadás éve:

2014

ISBN:

9786155492198

Terjedelem:

Formátum:

e-könyv

Kötészet:

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 1 990 Ft

Paleolit táplálkozás