Kereső

Mit keressen?

Hol keresse?

Könyvek részletek

Soma Mamagésa : Nemek igenje (második, javított kiadás)

„Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Ezt nyilván saját életemben kellett először megélnem, szükségem is volt rá… Mindehhez kaptam még egy jó adag »gondoskodásszükségletet« is, úgyhogy talán joggal neveztem el magam »mamagésának«.



 Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a sors egymáshoz való viszonya és ezek megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem… Így hát megéltem önmagam felszabadítását is! Eleinte ösztönösen, később tudatosan és igen intenzíven tettem azért, hogy IGEN-t mondhassak saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben.



 Az élettapasztalat mellé azután jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok, és ehhez jöttek még a pszichológiai tanulmányaim is. Ebben a könyvben, amelyben egy mesenovellám és három előadásom szerepel, ezeket az elemeket úgy olvasztottam egységbe, mint fondüben a sajtokat.”


HR

Szerző:

Soma Mamagésa

Kiadás éve:

2018

ISBN:

9786155609367

Terjedelem:

200

Formátum:

140x200

Kötészet:

keménytáblás

Kapcsolódó anyagok:

HR

Fogy. ár: 3 490 Ft

20% kedvezményes ár: 2 792 Ft

Paleolit táplálkozás