Coben, Harlan
Westville a világ legunalmasabb kisvárosának látszik – ám a hegyekkel övezett vidék tele van rejtélyekkel. Az egyik legnagyobb talány a város körüli erdőben élő Wilde, akit harminc évvel korábban, gyerekként magára hagyva találtak a fák között. Az immár felnőtt férfi azóta sem tudja, hogyan került az erdőbe, és kik lehetnek a szülei. Szinte természetes, hogy amikor a városban eltűnik egy középiskolás lány, hozzá fordulnak segítségért, és Wilde egyetlen barátja, egy hetven körüli sztárügyvéd, Hester Crimstein is bekapcsolódik a nyomozásba. Hamarosan a város leggazdagabb családjából is nyoma vész egy fiúnak. Majd érkezik egy zsaroló levél.
Ahogy múlt és jelen eseményei felkavarodnak, a mind rejtélyesebb ügybe egy gátlástalan elnökjelölt, egy mindenre elszánt környezetvédelmi aktivista, néhány kegyetlen középiskolás és egy nyugdíjas katonatiszt is belekeveredik. Wilde pedig rájön: ha meg akarja találni a lányt, a város féltve őrzött titkainak kell utánajárnia – mielőtt még túl késő lenne megfejteni őket…
EGY ÚJ SOROZAT ÚJ, ELLENÁLLHATATLAN FŐSZEREPLŐJE MUTATKOZIK BE… MÉG EGY FANTASZTIKUS THRILLER A LEGJOBBAK EGYIKÉTŐL – Crime Reads
COBEN SOHA, DE SOHA NEM HAGY CSERBEN – Lee Child
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Több mint húsz nagy sikerű regényt írt, közülük az utolsó hat felkerült a The New York Times bestsellerlistájának első helyére. Műveit negyvenhárom nyelvre fordították le, és közel hetvenmillió példányt adtak el belőlük. Az idegenből a Netflix készített sorozatot.
Simon menő pénzügyi tanácsadó, felesége orvos, három tehetséges gyerekük van. Ám egyszer csak összeomlik a világuk: nagylánya rákap a drogra, csöves lesz, a Central Parkban él. Simon itt talál rá, megpróbálja hazacipelni. A lány barátja útját állja, és a verekedésről készült okostelefon-videók vírusként terjednek az interneten. Simonnak és családjának bujkálnia kell, de leginkább a lányának. Végképp nyoma vész.
Hónapok múlva nyomozó állít be Simon munkahelyére. A férfi megretten, hogy a lányával történt valami, de ennél is nagyobb a baj. A lánya gyanúsított. Sőt Simon és felesége is. Az áldozat ugyanis lányuk drogos barátja.
Ki találja meg előbb a szökésben lévő lányt? A szülők a letartóztatás árnyékában egy lépéssel a rendőrség előtt járnak. Saját szakállukra nyomozni kezdenek. Feleségét lelövik, Simon kénytelen egyedül folytatni a kutatást – már nemcsak lányuk, hanem halott barátja után is. Segítségére lesz egy magánnyomozónő, és a hajszába az alvilág is bekapcsolódik. De a kirakós darabjai nem akarnak összeállni, újabb és újabb holttesteken át vezet az út a meghökkentő megoldáshoz.
A SZÖKEVÉNYEK AZT BIZONYÍTJA, HOGY A VILÁG EGYIK LEGJOBB KRIMISZERZŐJE A PÁLYÁJA CSÚCSÁRA ÉRKEZETT. – Peter James
COBENBEN SOSEM CSALÓDIK AZ EMBER, DE EZ A KÖNYV EGÉSZEN KÜLÖNLEGES. – Lee Child
Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
Simon keze ökölbe szorult. Elöntötte a düh, egész teste égett tőle. Narkós, drogos, betépett, akármi – ezt még valahogy tudta kezelni vagy a tudatából kirekeszteni. De valaki kezet emelt az ő kislányára.
Az idegen a semmiből bukkan fel. Talán egy bárban, talán egy parkolóban, talán egy élelmiszerboltban. Kiléte ismeretlen. Indítékai homályosak. A birtokában lévő információ tagadhatatlanul hiteles. Néhány szót súg az ember fülébe, aztán magára hagyja meghökkent áldozatát, aki kétségbeesetten próbálja összerakni darabokra tört élete szilánkjait.
Adam Price-nak van mit veszítenie. Élete maga az amerikai álom: jól fizető állása van, és látszólag harmonikus házasságban él gyönyörű feleségével, akivel két csodálatos fiúgyermeket nevelnek egy hatalmas kertvárosi családi házban. Aztán összeakad az idegennel, és felesége szörnyű titkáról tudomást szerezve a tökéletes élet délibábja úgy foszlik szét, mintha sosem létezett volna. Ám Adam hamarosan még sötétebb machinációk hálójában találja magát, és egy idő után rájön: elég egy apró kis hiba, és az összeesküvés, amelybe belesodródott, nem csupán az életüket dönti romba, de végez is velük…
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte. Az idegen Harlan Coben eddigi legsokkolóbb regénye, amely megjelenése után szinte azonnal az amerikai sikerlisták élére került.
A Maradj mellettem és Az idegen című Netflix-krimisorozatok bestseller-szerzőjének új könyve!
David és Cheryl Burroughs igazi áloméletet éltek hároméves fiukkal, Matthew-val, amikor a tragédia lesújtott a családjukra. Most, öt évvel a szörnyű éjszaka után Cheryl újraházasodott, David pedig életfogytiglani börtönbüntetését tölti fiuk brutális meggyilkolása miatt.
David maga is hiszi, hogy bűnös. Összetörten, sorsába beletörődve tengeti napjait a fegyházban, ám egy nap meglátogatja volt sógornője, Rachel, és hoz magával egy fényképet, amely felrázza a férfit a fásultságból. A kép egy vidámparkban készült, a háttérben pedig egy fiú látható, arcán ismerős, jellegzetes anyajeggyel… és bár David és Rachel tisztában vannak vele, hogy lehetetlen, mégis mindketten tudják. Tudják, hogy a fiú a képen Matthew, és még mindig él.
David kockázatos és gyötrelmes szökési tervet eszel ki, és elhatározza, hogy megteszi a lehetetlent – kijut a börtönből, megmenti a fiát, tisztázza a nevét, és kideríti, mi is történt valójában. De vajon sikerül-e elegendő ideig elkerülnie az FBI kopóit, hogy felfedhesse a megdöbbentő igazságot?
„Ellenállhatatlan… nyaktörő tempójú szökéstörténet, a Cobentől megszokott lenyűgöző elbeszélésmóddal” – The Guardian
„Coben az igazi mester kifogástalan technikájával pörgeti maximumra a feszültséget.” – CrimeReads
Húsz éve történt. Egy nyári táborozás során négy tinédzser éjszaka kiszökik az erdőbe. Kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő azonban hosszas keresés után sem kerül elő. Két évre rá egy sorozatgyilkost elítélnek, ám a bűnöző tagadja, hogy köze lenne a négy fiatal halálához.
Az eltűntek egyike volt Paul Copeland megyei ügyész nővére is. Paul egyedül neveli hatéves kislányát, karrierje is szépen ível felfelé, így egyre kevesebbet foglalkozik a húsz évvel korábbi traumával. Amikor azonban egy gyilkossági ügy szálai hozzá vezetnek, és egy holttestet kell azonosítania, Paul egy árulkodó jel alapján felismerni véli a négy áldozat egyikét – a fiút, aki annak idején nővérével együtt örökre eltűnt az erdőben…
Lehet, hogy Paul nővére mégis életben van? A férfi szép lassan ráeszmél, hogy a múlt sötét és veszedelmes családi titkokat rejteget, amelyek egy csapásra szilánkokra törhetik az életét. Paulnak hamarosan döntenie kell: nem bolygatja tovább a húsz évvel korábbi eseményeket, vagy inkább megpróbálja kideríteni az igazságot.
A könyvből készült sorozat most a Netflixen látható.
Az Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik!
Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő.
Egészen mostanáig.
A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete...
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben, szokása szerint, morális dilemmákat tálal fel az olvasóknak, akik élvezettel rágódhatnak rajtuk a szédítő tempóban száguldó akciójelenetek közben.” -- BookPage
„Coben már többször bizonyította, hogy a cselekménybonyolítás mestere, és ez alól a Win sem kivétel.” ―Toronto Star
Az Idegen után újabb Netflix-sikersorozat Harlan Coben-regényéből!
Egy éjjel Matt Hunter megpróbál véget vetni egy verekedésnek, és véletlenül megöl egy embert. Kilenc évvel később az exfegyenc Matt Hunter már semmit nem vehet biztosra. Felesége, Olivia várandós, s épp megvenni készülnek álmaik házát, de elég egyetlen furcsa, megmagyarázhatatlan hívás Olivia mobiltelefonjáról, és Matt élete újra darabokra törik…
A kertváros fehér kerítései mögé pillantó regény fordulatos, érzelmekben gazdag krimi, s ugyanakkor lenyűgöző mese választásainkról és azok következményeiről, melyektől nem szabadulhatunk.
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben zseniálisan vezeti be az olvasót karakterei szívébe és lelkébe. Főhősei hétköznapi emberek, akik hétköznapi életükből váratlanul zuhannak bele egy bűnnel és szörnyűségekkel teli világba.” – USA Today
„Elképesztő fordulatok… Matt Hunter zuhanását követni olyan, mint a hulllámvasút: rémisztően szórakoztató.” – Kirkus Reviews
A parti kezd leülni. Egy ponton elindultok a kabátotokért. Duff kezében ott a söre. Felkapja a kabátját, és a vállára veti.
Ekkor löttyen ki a söre.
Nem nagyon. Épp csak egy kicsit. De ez is elég.
Az idegen a semmiből bukkan fel. Talán egy bárban, talán egy parkolóban, talán egy élelmiszerboltban. Kiléte ismeretlen. Indítékai homályosak. A birtokában lévő információ tagadhatatlanul hiteles. Néhány szót súg az ember fülébe, aztán magára hagyja meghökkent áldozatát, aki kétségbeesetten próbálja összerakni darabokra tört élete szilánkjait.Adam Price-nak van mit veszítenie. Élete maga az amerikai álom: jól fizető állása van, és látszólag harmonikus házasságban él gyönyörű feleségével, akivel két csodálatos fiúgyermeket nevelnek egy hatalmas kertvárosi családi házban.
Aztán összeakad az idegennel. Amikor Adam tudomást szerez felesége, Corinne szörnyű titkáról, kérdőre vonja az asszonyt, és a tökéletes élet délibábja úgy foszlik szét, mintha sosem létezett volna. Ám Adam hamarosan még sötétebb machinációk hálójában találja magát, és egy idő után felismeri: elég egy apró kis hiba, és az összeesküvés, amelybe belesodródott, nem csupán az életüket dönti romba, de végez is velük...
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte. Az idegen HARLAN COBEN eddigi legsokkolóbb regénye, amely márciusi megjelenése után szinte azonnal az amerikai sikerlisták élére került.
Rendelési link: https://bit.ly/2W50xnd
A Maradj mellettem és Az idegen szerzőjétől
Sokkoló genetikai egyezés leplezi le egy család sötét titkát Harlan Coben legújabb, borzongató thrillerében.
Több hónapnyi távollét után a Senki fiából megismert Wilde visszatér a Ramapo-hegységbe. Sikertelen beszokási kísérlete megerősíti benne, amit mindig is tudott: ő nem tartozik senkihez, nem kötik gúzsba a modern élet előnyei és hátrányai.
Ám egy online adatbázisban felbukkanó egyezés közelebb viszi a múltjához, mint azt valaha is álmodta volna, és megadja neki a lehetőséget, hogy felkutassa az apját. A találkozó azonban több kérdéssel szolgál, mint ahány válasszal. A kétségbeesett Wilde belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba: egy másodunokatestvérbe, aki épp olyan gyorsan tűnik el, mint ahogyan újra felbukkan, miután átél egy kegyetlen bukást, rosszabbat a legszörnyűbb rémálomnál.
Vajon régóta érett már az unokatestvér bukása? Vagy csupán áldozatul esett egy bonyolult, aljas összeesküvésnek? És mi köze ennek az egésznek az egykor Az idegenként ismert emberhez, az áruló szökevényhez, akinek egyre több a követője, s akinek küldetése és módszerei egyre veszedelmesebbek?
„Az Egyezésben Coben cselekményszövési és történetmesélési profizmusa a maga teljes valójában mutatkozik meg. Bitang jó olvasmány!” – Bookreporter
„Valahányszor azt hinné az ember, hogy Coben már nem tud jobbat nyújtani, ő előáll egy új regénnyel, amely valahogy megint felül tudja múlni az előzőt.” – San Francisco Chronicle
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
"Amikor váratlanul felbukkannak a múlt árnyai, három ember számára az amerikai álom egyszerre rémálommá válik...
Megan tipikus kertvárosi anyuka, van két tökéletes gyermeke és egy tökéletes férje, boldogan élnek tökéletes házukban. Megan mégis egyre elégedetlenebb az életével. Nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, amikor korántsem volt minden ennyire tökéletes körülötte... Ray egykor tehetséges fotós volt, de negyvenéves korára zsákutcába jutott az élete, és a magukat celebnek képzelő, gazdag kölykök bérbe vehető paparazzójaként keresi meg a mindennapi betevőt. Egy napon azonban felsejlik egy alak a múltból. Valaki, aki miatt minden félrecsúszott... Broome nyomozó képtelen szabadulni egy megoldatlan ügytől. Tizenhét éve próbál a nyomára bukkanni egy helyi családapának, aki egyik napról a másikra megmagyarázhatatlanul eltűnt. Már ő maga sem hisz abban, hogy valaha megtalálja a megoldást, amikor váratlanul történik valami...
Ahogy felgyorsulnak az események, mindhárman rájönnek, hogy bármilyen mélyre temették is titkaikat, a múlt sosem halványul el teljesen, és egy nap mindenkinek szembe kell néznie tettei következményével. Az élet napos oldalát pedig csak egy hajszálvékony vonal választja el a sötétebbik felétől..."
Rendelési link: https://bit.ly/3cSXzJt
Ray egykor tehetséges fotós volt, de negyvenéves korára zsákutcába jutott az élete, és paparazzóként keresi meg a mindennapi betevőt. Egy napon azonban felsejlik egy alak a múltból. Valaki, aki miatt minden félrecsúszott.
Megan igazi kertvárosi anyuka: van két tökéletes gyereke, egy tökéletes férje, és boldogan élnek tökéletes házukban. Megan mégis egyre elégedetlenebb az életével. Nosztalgiával gondol vissza arra az időszakra, amikor korántsem volt minden ennyire tökéletes körülötte.
Broome nyomozó tizenhét éve próbál a nyomára bukkanni egy helyi családapának, aki egyik napról a másikra megmagyarázhatatlanul eltűnt. Már ő maga sem hisz abban, hogy valaha megtalálja a megoldást, amikor váratlanul történik valami.
Ahogy felgyorsulnak az események, mindhárman rájönnek: bármilyen mélyre temették is titkaikat, a múlt sosem halványul el teljesen, és egy nap mindenkinek szembe kell néznie tettei következményével…
„Zseniális bűvészmutatvány, a kortárs krimiirodalom talán legmegrázóbb jeleneteivel” – Booklist
„Coben a feszültséget intelligenciával kombinálva vezeti el olvasóit az élet sötét oldalára” – Suspense Magazine
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon, eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
– Gunther nem sokkal a gyilkosság előtt találkozgatni kezdett egy Stacy Paris nevű lánnyal. A probléma csak az volt, hogy Stacy jegyben járt a hírhedten indulatos Ricky Mannionnal. Mindkét férfi elég kisajátító típus volt, ha érted, mire gondolok.
Broome nagyon is jól értette, mire gondol Erin. Számtalan ilyen férfival találkozott a pályafutása során – féltékeny, hirtelen haragú fickók, akik a szerelmet összetévesztik az uralkodással. Nyilvános helyen mindig a lány kezét fogják, mint egy kutya, amelyik körbevizeli a territóriumát. Ezek a férfiak a saját bizonytalanságukat próbálják palástolni ezzel a macsó pózzal. Sosincs jó vége.
Újabb Netflix sikersorozat Harlan Coben regényéből!
Kisfiúként Will Klein csodálta a bátyját, Kent. Aztán egy szép nyári éjszakán a Klein család New Jersey előkelő negyedében álló, elegáns házának pincéjében egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány holttestére akadtak. Mivel a lány valaha Ken szerelme volt, a fiú lépett elő első számú gyanúsítottá. Az ellene összegyűlt döntő bizonyítékok láttán Ken egyszerűen köddé vált. A család megtört tagjai soha többé nem hallottak felőle, és meggyőződésükké vált, hogy a fiú örökre eltűnt.
Azóta eltelt tizenegy év. Will olyan bizonyítékra akadt, amely arról tanúskodik, hogy Ken életben van. Az első jelet meglepő felfedezések hosszú sora követi, miközben Willnek szembe kell néznie az igazsággal – a bátyjáról és önmagáról is. Ahogy az erőszakkal teli rejtély mind több elemére derül fény, Will megérti, hogy a végére kell járnia az esetnek. Mert a legmellbevágóbb meglepetés még csak most következik.
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben lenyomja a gázpedált, és többé nem engedi fel. A cselekmény zökkenőmentes, világos és magával ragadó.” – People
„Az Örökre eltűnt cselekménye több csavart tartalmaz, mint amennyit meg tudnánk számolni, és szinte valamennyi fejezete megrázó felfedezéssel lep meg. … Bonyolult, mint egy vadászpuska, és ugyanolyan hatásos.” San Francisco Chronicle
„– Ismeri Darwint? – kérdezte. Azt hittem, költői kérdés, de a férfi azt várta, hogy válaszoljak.
– Annyit tudok, hogy a legerősebb marad életben.
– Nem a legerősebb – felelte. – A modern értelmezés ez, de ez tévedés. Darwin számára a kulcsfontosságú felismerést az jelentette, hogy nem a legerősebbek maradnak életben, hanem azok, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni. Érti a különbséget?”
A Maradj mellettem és Az idegen című Netflix-krimisorozatok bestseller-szerzőjének új könyve azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy a szülők mennyire ismerik valójában gyermekeiket – majd a legrosszabb félelmeik hullámvasútjára ülteti őket.
„El fogjuk veszíteni” – e szavakkal indokolja önmagának Mike és Tia Baye a döntést, hogy kémkedni kezdenek a tizenhat éves Adam után, aki egyre zárkózottabban és elutasítóbban viselkedik, mióta a legjobb barátja öngyilkosságot követett el. Az Adam számítógépére telepített kémprogram révén a szülei látnak minden honlapot, amelyet a fiú felkeresett, minden e-mailt, minden chatüzenetet, amelyet kap. Ám minden egyes leütés a billentyűzeten egyre mélyebbre rántja őket a káosz és az erőszak örvényébe, amely mindannyiukat elpusztíthatja.
Betsy Hill a fia emlékére létrehozott honlapot böngészve talál egy fotót, amely egyértelműen Spencer halálának estéjén készült – és valaki más is van rajta a fia mellett! Betsy úgy hiszi, az a homályos alak Adam Baye, és amikor megtudja, hogy Adam eltűnt, rádöbben, hogy valami rettenetes dolog férkőzött a kis kertvárosi közösség életébe. A Spencer halálát övező titkok és hazugságok leleplezése talán az egyetlen, ami segíthet Betsynek továbblépni – és ami talán megmenti Adam életét…
„A Google-korszak thrillere.” – The New York Times
„Akinek van gyereke, az különösen nyugtalanítónak fogja tartani ezt a letehetetlenül izgalmas regényt. A »velem is megtörténhetne«-faktor megrendítő hatással tetézi az izgalmakat.” – Publishers Weekly
„Amint kimondta, máris gyűlölte ezeket a szavakat. Klasszikus szülői demagógia. A kölykök gúnyolódva forgatják ki az ilyen frázisokat. Ő is így tett, amikor fiatal volt. Miért csináljuk ezt? Miért – miközben megesküszünk, hogy soha nem fogjuk megismételni az előző generáció rémségeit –, miért csináljuk mégis pontosan ugyanazt?”
Simon menő pénzügyi tanácsadó, felesége orvos, három tehetséges gyerekük van. Ám egyszer csak összeomlik a világuk: nagylánya rákap a drogra, csöves lesz, a Central Parkban él. Simon itt talál rá, megpróbálja hazacipelni. A lány barátja útját állja, és a verekedésről készült okostelefon-videók vírusként terjednek az interneten. Simonnak és családjának bujkálnia kell, de leginkább a lányának. Végképp nyoma vész.
Hónapok múlva nyomozó állít be Simon munkahelyére. A férfi megretten, hogy a lányával történt valami, de ennél is nagyobb a baj. A lánya gyanúsított. Sőt Simon és felesége is. Az áldozat ugyanis lányuk drogos barátja.
Ki találja meg előbb a szökésben lévő lányt? A szülők a letartóztatás árnyékában egy lépéssel a rendőrség előtt járnak. Saját szakállukra nyomozni kezdenek. Feleségét lelövik, Simon kénytelen egyedül folytatni a kutatást – már nemcsak lányuk, hanem halott barátja után is. Segítségére lesz egy magánnyomozónő, és a hajszába az alvilág is bekapcsolódik. De a kirakós darabjai nem akarnak összeállni, újabb és újabb holttesteken át vezet az út a meghökkentő megoldáshoz.
A SZÖKEVÉNYEK AZT BIZONYÍTJA, HOGY A VILÁG EGYIK LEGJOBB KRIMISZERZŐJE A PÁLYÁJA CSÚCSÁRA ÉRKEZETT. – Peter James
COBENBEN SOSEM CSALÓDIK AZ EMBER, DE EZ A KÖNYV EGÉSZEN KÜLÖNLEGES. – Lee Child
Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
Simon keze ökölbe szorult. Elöntötte a düh, egész teste égett tőle. Narkós, drogos, betépett, akármi – ezt még valahogy tudta kezelni vagy a tudatából kirekeszteni. De valaki kezet emelt az ő kislányára.
Rendelési link: https://bit.ly/2zJBAGE
Westville a világ legunalmasabb kisvárosának látszik – ám a hegyekkel övezett vidék tele van rejtélyekkel. Az egyik legnagyobb talány a város körüli erdőben élő Wilde, akit harminc évvel korábban, gyerekként magára hagyva találtak a fák között. Az immár felnőtt férfi azóta sem tudja, hogyan került az erdőbe, és kik lehetnek a szülei. Szinte természetes, hogy amikor a városban eltűnik egy középiskolás lány, hozzá fordulnak segítségért, és Wilde egyetlen barátja, egy hetven körüli sztárügyvéd, Hester Crimstein is bekapcsolódik a nyomozásba. Hamarosan a város leggazdagabb családjából is nyoma vész egy fiúnak. Majd érkezik egy zsaroló levél.
Ahogy múlt és jelen eseményei felkavarodnak, a mind rejtélyesebb ügybe egy gátlástalan elnökjelölt, egy mindenre elszánt környezetvédelmi aktivista, néhány kegyetlen középiskolás és egy nyugdíjas katonatiszt is belekeveredik. Wilde pedig rájön: ha meg akarja találni a lányt, a város féltve őrzött titkainak kell utánajárnia – mielőtt még túl késő lenne megfejteni őket…
EGY ÚJ SOROZAT ÚJ, ELLENÁLLHATATLAN FŐSZEREPLŐJE MUTATKOZIK BE… MÉG EGY FANTASZTIKUS THRILLER A LEGJOBBAK EGYIKÉTŐL – Crime Reads
COBEN SOHA, DE SOHA NEM HAGY CSERBEN – Lee Child
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Több mint húsz nagy sikerű regényt írt, közülük az utolsó hat felkerült a The New York Times bestsellerlistájának első helyére. Műveit negyvenhárom nyelvre fordították le, és közel hetvenmillió példányt adtak el belőlük. Az idegenből a Netflix készített sorozatot.
Rendelési link: https://bit.ly/3e0Aqqk
Húsz éve történt. Egy nyári táborozás során négy tinédzser éjszaka kiszökik az erdőbe. Kettőt közülük holtan találnak, a másik kettő azonban hosszas keresés után sem kerül elő. Két évre rá egy sorozatgyilkost elítélnek, ám a bűnöző tagadja, hogy köze lenne a négy fiatal halálához.
Az eltűntek egyike volt Paul Copeland megyei ügyész nővére is. Paul egyedül neveli hatéves kislányát, karrierje is szépen ível felfelé, így egyre kevesebbet foglalkozik a húsz évvel korábbi traumával. Amikor azonban egy gyilkossági ügy szálai hozzá vezetnek, és egy holttestet kell azonosítania, Paul egy árulkodó jel alapján felismerni véli a négy áldozat egyikét – a fiút, aki annak idején nővérével együtt örökre eltűnt az erdőben…
Lehet, hogy Paul nővére mégis életben van? A férfi szép lassan ráeszmél, hogy a múlt sötét és veszedelmes családi titkokat rejteget, amelyek egy csapásra szilánkokra törhetik az életét. Paulnak hamarosan döntenie kell: nem bolygatja tovább a húsz évvel korábbi eseményeket, vagy inkább megpróbálja kideríteni az igazságot.
A könyvből készült sorozat most a Netflixen látható.
Rendelési link: https://bit.ly/3rbFGxz
Az Idegen után újabb Netflix-sikersorozat Harlan Coben-regényéből!
Egy éjjel Matt Hunter megpróbál véget vetni egy verekedésnek, és véletlenül megöl egy embert. Kilenc évvel később az exfegyenc Matt Hunter már semmit nem vehet biztosra. Felesége, Olivia várandós, s épp megvenni készülnek álmaik házát, de elég egyetlen furcsa, megmagyarázhatatlan hívás Olivia mobiltelefonjáról, és Matt élete újra darabokra törik…
A kertváros fehér kerítései mögé pillantó regény fordulatos, érzelmekben gazdag krimi, s ugyanakkor lenyűgöző mese választásainkról és azok következményeiről, melyektől nem szabadulhatunk.
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben zseniálisan vezeti be az olvasót karakterei szívébe és lelkébe. Főhősei hétköznapi emberek, akik hétköznapi életükből váratlanul zuhannak bele egy bűnnel és szörnyűségekkel teli világba.” – USA Today
„Elképesztő fordulatok… Matt Hunter zuhanását követni olyan, mint a hulllámvasút: rémisztően szórakoztató.” – Kirkus Reviews
A parti kezd leülni. Egy ponton elindultok a kabátotokért. Duff kezében ott a söre. Felkapja a kabátját, és a vállára veti.
Ekkor löttyen ki a söre.
Nem nagyon. Épp csak egy kicsit. De ez is elég.
Rendelési link: https://bit.ly/3plEvLH
Az Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik!
Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő.
Egészen mostanáig.
A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.
III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.
A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete...
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben, szokása szerint, morális dilemmákat tálal fel az olvasóknak, akik élvezettel rágódhatnak rajtuk a szédítő tempóban száguldó akciójelenetek közben.” -- BookPage
„Coben már többször bizonyította, hogy a cselekménybonyolítás mestere, és ez alól a Win sem kivétel.” ―Toronto Star
Rendelési link: https://bit.ly/3lztC89
Újabb Netflix sikersorozat Harlan Coben regényéből!
Kisfiúként Will Klein csodálta a bátyját, Kent. Aztán egy szép nyári éjszakán a Klein család New Jersey előkelő negyedében álló, elegáns házának pincéjében egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány holttestére akadtak. Mivel a lány valaha Ken szerelme volt, a fiú lépett elő első számú gyanúsítottá. Az ellene összegyűlt döntő bizonyítékok láttán Ken egyszerűen köddé vált. A család megtört tagjai soha többé nem hallottak felőle, és meggyőződésükké vált, hogy a fiú örökre eltűnt.
Azóta eltelt tizenegy év. Will olyan bizonyítékra akadt, amely arról tanúskodik, hogy Ken életben van. Az első jelet meglepő felfedezések hosszú sora követi, miközben Willnek szembe kell néznie az igazsággal – a bátyjáról és önmagáról is. Ahogy az erőszakkal teli rejtély mind több elemére derül fény, Will megérti, hogy a végére kell járnia az esetnek. Mert a legmellbevágóbb meglepetés még csak most következik.
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Regényeit meghökkentő humora és a váratlan csavarok miatt a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon. Könyveit eddig mintegy negyven nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
„Coben lenyomja a gázpedált, és többé nem engedi fel. A cselekmény zökkenőmentes, világos és magával ragadó.” – People
„Az Örökre eltűnt cselekménye több csavart tartalmaz, mint amennyit meg tudnánk számolni, és szinte valamennyi fejezete megrázó felfedezéssel lep meg. … Bonyolult, mint egy vadászpuska, és ugyanolyan hatásos.” San Francisco Chronicle
„– Ismeri Darwint? – kérdezte. Azt hittem, költői kérdés, de a férfi azt várta, hogy válaszoljak.
– Annyit tudok, hogy a legerősebb marad életben.
– Nem a legerősebb – felelte. – A modern értelmezés ez, de ez tévedés. Darwin számára a kulcsfontosságú felismerést az jelentette, hogy nem a legerősebbek maradnak életben, hanem azok, akik a legjobban tudnak alkalmazkodni. Érti a különbséget?”
Rendeléis link: https://www.ekonyv.hu/orokre_eltunt
A Maradj mellettem és Az idegen című Netflix-krimisorozatok bestseller-szerzőjének új könyve azt a nyugtalanító kérdést veti fel, hogy a szülők mennyire ismerik valójában gyermekeiket – majd a legrosszabb félelmeik hullámvasútjára ülteti őket.
„El fogjuk veszíteni” – e szavakkal indokolja önmagának Mike és Tia Baye a döntést, hogy kémkedni kezdenek a tizenhat éves Adam után, aki egyre zárkózottabban és elutasítóbban viselkedik, mióta a legjobb barátja öngyilkosságot követett el. Az Adam számítógépére telepített kémprogram révén a szülei látnak minden honlapot, amelyet a fiú felkeresett, minden e-mailt, minden chatüzenetet, amelyet kap. Ám minden egyes leütés a billentyűzeten egyre mélyebbre rántja őket a káosz és az erőszak örvényébe, amely mindannyiukat elpusztíthatja.
Betsy Hill a fia emlékére létrehozott honlapot böngészve talál egy fotót, amely egyértelműen Spencer halálának estéjén készült – és valaki más is van rajta a fia mellett! Betsy úgy hiszi, az a homályos alak Adam Baye, és amikor megtudja, hogy Adam eltűnt, rádöbben, hogy valami rettenetes dolog férkőzött a kis kertvárosi közösség életébe. A Spencer halálát övező titkok és hazugságok leleplezése talán az egyetlen, ami segíthet Betsynek továbblépni – és ami talán megmenti Adam életét…
„A Google-korszak thrillere.” – The New York Times
„Akinek van gyereke, az különösen nyugtalanítónak fogja tartani ezt a letehetetlenül izgalmas regényt. A »velem is megtörténhetne«-faktor megrendítő hatással tetézi az izgalmakat.” – Publishers Weekly
„Amint kimondta, máris gyűlölte ezeket a szavakat. Klasszikus szülői demagógia. A kölykök gúnyolódva forgatják ki az ilyen frázisokat. Ő is így tett, amikor fiatal volt. Miért csináljuk ezt? Miért – miközben megesküszünk, hogy soha nem fogjuk megismételni az előző generáció rémségeit –, miért csináljuk mégis pontosan ugyanazt?”
Rendelési link: https://bit.ly/43zLOT6