Indián farkaskölyök

A pogány és „civilizálatlan” népek netovábbja az észak-amerikai indiánok voltak. Nemcsak a kiemelkedő fizikai adottságaik szempontjából, hanem figyelemre méltó intellektusuk miatt is. Az indiánok azonban ma már nem élnek szabadon, a természet lágy ölén. Azok, akik még vándorolnak a rezervátumokon belül, legfeljebb csak egyfajta képeslapot jelenítenek meg a múltból.

Az 1858-ban született Charles Eastman, vagy ahogy szanti, vagyis keleti sziú rokonai és törzstársai ismerték, Hakadah, tisztavérű indián fiúként az 1860-as és 1870-es években megtanult mindent, amit a népe elvárt egy farkaskölyöktől, illetve ifjú harcostól. Visszahúzódó, szűkszavú modor, sztoikus türelem és szükség esetén vakmerő bátorság jellemezte. Az őslakosok és így Hakadah mindennapjai is vadászattal, játékkal és szertartásokkal teltek – amíg érte nem jött apja, aki a fehér emberek között élt.

Az Indián farkaskölyök Eastman személyes visszaemlékezése az első 15 évéről, amikor a sziúk még nomád életmódot folytattak. Születésekor elvesztette édesanyját, és a nagyanyja vette szárnyai alá. Tradícionális indián altatódalokat énekelt neki, amelyek elültették benne a bátorság csíráit. Uncheedah, vagyis nagyanyja megtanította neki a vadonban való túléléshez szükséges alapvető készségeket. Eastman elmeséli, hogyan sajátította el egyik nagybátyjától a vadászat és a harc minden csínját-bínját. Felidézi, hogy reggelente, amikor vérfagyasztó rikoltással ébresztette legmélyebb álmából, miként termett rögvest talpon és rohant ki a sátorból íjjal a kezében, harcra készen. Az indián farkaskölykök nevelése természetesen nem kizárólag fegyelmezésből és kiképzésből állt. Bőség és éhínség idején is sok idejük maradt versenyekre és harci játékokra, így aztán Hakadah is hamar jártassá vált például a lacrosse-ban és a birkózásban.

Eastman könyvének köszönhetően megismerhetjük az indiánok valódi jellemét, társadalmi szokásaikat és erkölcsüket. Romantikus felhangok nélkül mutatja be azt a hagyományos berendezkedést, amely biztosította a törzs működőképességét: a kijelölt rendfenntartó csoportokat, a cserkésző vadászok feladatait, a felderítők kiemelt fontosságát, vagy a döntéseket hozó törzsi tanácsot. Mindezek mellett Hakadah kitér a kalandokat, próbatételeket és természeti csodákat megörökítő családi és törzsi legendákra, melyeket még Füstös Nap, a törzs mesélőjének tipijében szívott magába. De felidézi saját emlékeit is ellenséges törzsek támadásairól, a fehér ember katonái elől való menekülésekről, valamint veszélyes vadászatokról, amelyek legalább annyira izgalmasak, mint egy letűnt kor ősi legendái.