Az emberszerelő

Autónkat, ha elromlik, szerelőhöz visszük.

Szerelőt hívunk, ha tévénk vagy mosógépünk nem úgy működik, ahogy kellene.

De ki „szereli meg” az embereket, ha „elromlanak”?

Ötvenedik könyvében Nógrádi Gergely a legjobb novellistahagyományokra épít. Mindennapi valóságunk olykor ismerős, máskor kevéssé ismert oldalait erős, kíméletlen fényben felvillantó elbeszéléseiben bármi megeshet. Jó és rossz egyaránt. Az emberi lelkekben éppúgy, mint a környező világban. És hogy melyik kerekedik felül, az rajtunk is múlik. Elsősorban rajtunk. Mindig és mindenkinek adatik egy esély – csak fel kell ismerni és meg kell ragadni. Ezt teszik Nógrádi Gergely sokszínű és sokhangú, hol líraian gyöngéd, hol dokumentarista módon szikár, hol drámain feszült, hol humorral átszőtt vagy éppen groteszkbe hajló, de mindig szívszorító „embermeséinek” hősei. És a katarzis soha nem marad el.

A Maflicsek titokzatos őrangyala, A sorsgyűjtő mindenkit türelmesen végighallgató beszélgetőfiúja, A pótvizsga biológiatanára, a Szép vagy, gyönyörű vagy… szomszéd kisfiúra vigyázó Terka nénije, a Győzelem! bebörtönzött Misu bácsija vagy a Füge-novellák hűséges kis yorkshire terrierje embereket, „elromlott emberi lelkeket szerel”, s így egy kicsit boldogabb hely lehet a világ.

Mire az olvasó az utolsó novella végére ér, alighanem az a meggyőződés alakul ki benne, hogy az író talán önmagára gondolt, amikor címet adott könyvének. Hiszen ezek a történetek a mi lelkünket is megszerelhetik és újraindíthatják.