szépirodalom
várható megjelenés: 2024. április 15.
William S. Burroughs, a beatnemzedék kiemelkedő alakja ebben a könyvében kevésbé ismert, szelídebb oldalát mutatja meg. Az eredetileg mindössze 133 példányban megjelent mű megható és szellemes értekezés macska és ember viszonyáról, amely a Burroughs erőteljes stílusát kedvelők és a macskabarátok számára is különleges élményt nyújt.
Az egymást mozaikszerűen követő emlékfoszlányokban szívet melengetően jelenik meg a szerző és a különböző életszakaszaiban társául szegődött macskák közötti meglepően szoros kapcsolat. Az ellesett pillanatokról, apró történésekről, ember és állat között kialakuló bonyolult viszonyról mesélő töredékek ismerősek lehetnek valamennyi macskatulajdonosnak, aki kedvencét simogatva valaha elgondolkodott az emberiségnek a macskákhoz fűződő hosszú és titokzatos kapcsolatáról, kezdve az egyiptomi macskakultusztól egészen a mai, társaságot és akár vigaszt is nyújtó városi cicákig.
WILLIAM S. BURROUGHS (1914–1997) amerikai író, esszéista és előadóművész műveinek nagy része saját, elsősorban pszichedelikus élményein alapul. Harvardon szerzett diplomája után barátságot kötött Jack Kerouackal és Allen Ginsberggel, akikkel a lázadást megtestesítő beatnemzedék vezéralakjai lettek. A több magyar kiadást is megélt Meztelen ebéd és más művei után a nálunk most először megjelenő A benti macska új élményt fog nyújtani a szerző régi rajongói számára is.
Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.
A Collegienstrasse végén álló, majd ötszáz éve csak Luther-házként ismert kolostor előtt nem a házigazda szobra üdvözli a vendégeket, hanem a felesége siet át az udvaron lobogó szoknyával. És teljes joggal, mert a Barbara Cranachtól tanultakat kiválóan hasznosítva ő szedte ráncba ezt a házat és annak minden lakóját, beleértve az urát is. Az esküvőjük idején a barátcella magányához szokott férj már elmúlt negyvenéves, így kezdetben elég nehezen vette fel a fordulatszámot.
„A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: »Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy.« Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott” – vallotta be az Asztali beszélgetésekben, és nekem folyvást ennek a két szőke copfnak a gazdája jár a fejemben, miközben végigjárom a zegzugos épületet. És össze is találkozom vele, bár a Lucas Cranach által festett portrén a hajfonatok megbújnak a sárga-fekete főkötő mögött. A festmény magas arccsontú, határozott arcú fiatal nőt ábrázol, ferde vágású, szürkéskék szemmel és finom metszésű szájjal; látszik rajta, hogy amit a fejébe vett, azt előbb-utóbb meg is valósította.
Mörk Leonóra író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A papagájos ablak az eredetileg 2017-ben megjelent regényes útinapló új kiadása.
Anyaság. A legtöbb kislány, amikor önfeledten babázik, a lelke mélyén már anyává lesz. Eljátszik mindent, amit látott addigi élete során, és azt is, amit nem. Horgolt vagy műanyag, bájos vagy furcsa külsejű babával bánik úgy, mintha az édesanyja lenne: beszél hozzá, ringatja, altatja, eteti, nevelgeti, éppen úgy, ahogy vele bánnak. Vagy ahogyan szeretné, hogy bánjanak vele. Vagy épp úgy, ahogyan soha nem láthatta, amire nem emlékezhet, ami nem az ő tapasztalata. De akkor kié?
„Te döntöd el, hogy a múltadból mit teszel le és mit viszel tovább, tehát te döntöd el, hogy a múltad vagy te magad irányítod az életedet. Ez a szabad akarat lényege. De ehhez ismerned kell, hogy honnan jöttél. Tudnod kell mindent, ami ez idáig meghatározta, hogy éppen hol tartasz az életben.”
Bauer Barbara négyrészes kisregénysorozatának harmadik kötetében apró történeteken, mindenkori anyák egymásba fonódó, generációról generációra átnyúló rövid epizódjain keresztül építi fel az anya figuráját.
Az anyaságra készülve szakkönyveket olvastam, anyukákkal beszélgettem, akikről úgy gondoltam, hasonló értékrend mentén haladnak. A férjemmel elméleteket gyártottunk arról, hogy milyen szülők leszünk, miközben izgatottan vártuk, hogy végre megismerjük ŐT. Aztán a születésével nem csak őt ismertem meg. Folyamatosan tükröt tart elém, amiben látom felvonulni a múltamban felsorakozó anyák minden örömét és bánatát, félelmét, traumáját, és tudom, hogy én magam is óhatatlanul kódolom őbelé a sajátjaimat is.
Bauer Barbara
Debrecent történelme folyamán soha nem védte sem kőfal, sem vár, sem hegy; a vérzivataros századokban polgárainak szorgos munkája és rendíthetetlen hite tartotta meg. A Szabó Magda műveiben már-már mitikus személlyé formálódott, nagybetűs Város, a „haza” a színhelye és bizonyos értelemben a főszereplője a kötet két színdarabjának.
A Kiálts, város! című történelmi drámát Szabó Magda megrendelésre, Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára írta. Az 1604-ben, a Bocskai-felkelés kitörésekor játszódó darab cselekménye egyetlen, krimibe illő kérdés körül forog: ki ölte meg Debrecen város tanácsnokát, Borzán Gáspárt? A gyanúsítottakat, királyokat, hadvezéreket és vallásreformátorokat az írónő az Előjátékban szembesíti egymással, és hamar kiderül, hogy noha egyikük sem ismerte Borzánt, mindannyian felelősek a haláláért. A tanácsnok meggyilkolása azonban talán még súlyosabb erkölcsi dilemmát vet fel. Vajon a három hatalom: az Oszmán Birodalom, a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség határán, valamint két vallás: a katolicizmus és a kálvinizmus ütközőpontján fekvő, ostromlott szigetté vált civís városnak a megmaradásért vívott küzdelemben joga van-e veszni hagyni, feláldozni legértékesebb embereit? Debrecen mindenekelőtt és mindenekfölött?
Az 1977-ben bemutatott Régimódi történet Szabó Magda egyik legolvasottabb könyvének, az azonos című, családja történetét feldolgozó nagyregénynek a színpadi változata. Írói bravúr, ahogyan a közel ötszázoldalas művet a kereskedő Rickl família és az arisztokrata Jablonczay család három generációjának sorsát megjelenítő, megkapó és megrendítő drámává formálja. Egy letűnt és mégis máig ható kort idéz meg, a „vér és arany századába” fordult 1900-as évek ellentmondásos polgári és dzsentrivilágát, Debrecennek és környékének katolikus és protestáns társadalmát. A darab középpontjában két erős nő áll: a nagyanya, Rickl Mária, és az unoka, Jablonczay Lenke. Két, történetükben különböző, mégis egymásra rímelő asszonyi sors. Egyik is, másik is azt példázza, hogyan lehet és kell minden körülmények között talpon maradni, büszkén, emelt fővel szembenézni az élettel, és megharcolni a szabadságunkért.
SZABÓ MAGDA 1917-ben született Debrecenben. 1940-ben szerzett latin–magyar szakos diplomát, majd latintanárként dolgozott. Írói pályáján költőként indult. 1949-ben, ugyanazon a napon, amelyen odaítélték, vissza is vonták a Baumgarten-díját, majd 1958-ig nem publikálhatott. Az ismertséget a Freskó és Az őz című regények hozták meg számára. A családi titkok és történetek, a női sorsok, a hétköznapi emberi kapcsolatok kiismerhetetlen érzelemvilága visszatérő motívumai műveinek. Jó néhány önéletrajzi ihletésű regénye született, melyek kedvelt helyszíne szülővárosa. Regényeit számtalan nyelvre lefordították, Az ajtó 2015-ben felkerült a New York Times sikerlistájára is. Munkásságát rangos díjakkal ismerték el: Kossuth-díj (1978), Nemes Nagy Ágnes-díj (2000), Prima Primissima díj (2003). 2007-ben, kilencvenéves korában, olvasás közben érte a halál.
Alexander Thiemann világhírű osztrák zongoraművész, a klasszikus zene igazi sztárja – akkora rajongótáborral, ami egy popsztárnak is dicsőségére válna. Bodrogi Eszter magyar orvos, aki kamaszkora óta szívesen hallgatja a zongorista felvételeit. Olykor a hangversenyeire is elmegy, de bármennyire is szereti a muzsikust, józanul felméri, hogy kettejük világa soha nem érhet össze.
Útjaik váratlanul mégis kereszteződnek, amikor egy drámai esemény hatására a férfi karrierje összeomlani látszik, és úgy tűnik, egyedül a lány tud segíteni rajta. Ehhez azonban vissza kell utazniuk a múltba, a második világháború vészterhes napjaiba, amikor az emberi élet egy hajszálon függött, és egyszerre jöhetett el a szerelem és a halál órája. Alexander és Eszter nyomozni kezd egy elveszettnek hitt Mozart-kézirat után, és ahogyan a múlt rejtélyei fokozatosan feltárulnak előttük, úgy nyílnak meg ők is egymás felé.
„Az ilyen Thiemann-féle elérhetetlen pasik olyanok, mint egy drága festmény egy híres múzeum falán: szerethetjük, akárhányszor megnézhetjük, sőt, poszter formájában még meg is vásárolhatjuk, de soha nem lesz a miénk. És kizárólag biztonságos távolból bámulhatjuk, mert ha túl közel merészkednénk, azonnal megszólal a riasztó.”
William Wharton amerikai író, pszichológus és festő első regénye, a varázslatos Madárka megjelenése idején irodalmi szenzáció volt, a belőle készült film pedig elnyerte a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját. Ezt olyan további sikeres regények követték, mint a Búcsú a szerelemtől, az Apa vagy az Éjfélre kitisztul. Mindörökké – Egy apa igaz története című művében lánya és unokái tragédiáját dolgozta fel.
A Lakóhajó a Szajnán szintén önéletrajzi mű: a szerző és családja életének közel húsz évét öleli fel. Az amerikai író és óvónő felesége már több mint tíz éve éltek Európában, amikor az 1970-es évek közepén úgy döntöttek: lakóhajón fognak élni. Feladják párizsi lakásukat, vásárolnak egy leégett lakóhajót olcsón, és a Szajnára költöznek. A hajót azonban előbb valóban lakhatóvá kell tenni, ami a vártnál több akadályt gördít eléjük – és sokkal tovább tart.
Miközben Wharton a festményeiből finanszírozza az életüket, a hajó elsüllyed, állandóan szivárog, mindig kell rajta javítani valamit, jön egy árvíz, aztán lángvágóval ablakokat kell vágni, lépcsőt kell építeni, pallóhidat kell javítani… – mi pedig az ezermester munka és a francia életvitel legapróbb részleteit is megismerjük, de mindezt a szerző sajátos stílusában, tele humorral, kalanddal, sírással és nevetéssel.
A könyvet olvasva végigkísérhetjük egy nagyszerű álom megvalósulását, és a háromgyerekes család kalandokkal teli húsz évét. Tanúi vagyunk nemcsak a fárasztó fizikai munkának, de az író gondolatainak is, látjuk a mindennapi robotot, de az alkotó művészt is, az apró örömöket és a megrendítő pillanatokat, és magunkba szívjuk a szövegből áradó életigenlést és szabadságot.
Joseph Boyden korai novellagyűjteményének középpontjában – regényeihez hasonlóan – az Ontario északi részén élő őslakos indiánok állnak. A szerző tizenhárom történeten keresztül, lenyűgöző erővel mutatja be azt a skizofrén állapotot, amelybe a rezervátumokba kényszerített indiánok kerültek. A segítségnyújtásnak álcázott erőszakos intézkedések, amelyeknek célja az indiánok többségi társadalomba olvasztása, és a modern nagyváros talmi vonzereje is hozzájárul ahhoz, hogy a rezervátumok lakói generációról generációra veszítik el a kultúrájukat. A fiatalok vágynak a nagyvárosba, de csak a bingót, a pankrációt, az alkoholt és a drogokat ismerik belőle, az öregek viszont még minden sejtjükkel kapcsolódnak a természethez, beszélnek az állatokkal, a pillantásuknak varázslatos ereje van, és a vérükben van a társadalmi és családi összetartás, egymás támogatása, a barátság és az együttműködés. Így keveredik ezekben a történetekben a reális a szürreálissal, a komoly a viccessel, a mélyen elgondolkodtató a könnyeddel. Feloldás nincs, ezt az ember megint elrontotta… A lebilincselő stílusban megírt történetek olvasás után sem eresztenek.
Joseph Boyden a kortárs kanadai irodalom kiemelkedő alakja. Az ontariói Willowdale-ben nőtt fel ír katolikus családban, tíz testvére mellett, majd egy képzési program keretében bennszülötteket tanított, illetve kreatív írást oktatott a University of British Columbián. Fontos feladatának tekinti, hogy könyveiben bemutassa Ontario állam őslakos indiánjainak életét. Első regénye, a realitás és misztikum határmezsgyéjén egyensúlyozó Három nap az út 2006-ban elnyerte Kanada egyik legrangosabb irodalmi díját, Az orendát pedig 2014-ben a Canada Reads az Év könyvének választotta.
Kata, az elegáns pesti galéria művészettörténésze a szakmájában sikeres, a szerelemben kevésbé. Egy fájdalmas csalódást követően úgy dönt, kipróbálja a Hellinger-féle családállítást, ahol bebizonyosodik, magánélete kudarcaira a múltban kell keresnie a magyarázatot. Élményei akkor nyernek értelmet, amikor egy eltűnt családi örökség, egy Madonna-kép után kutatva Németországba utazik és megismerkedik a mű új tulajdonosával. Johannes, a weimari ügyvéd nem hajlandó megválni a képtől, ám meglepő ajánlatot tesz a lánynak. Kata igent mond a férfinak, és közösen igyekeznek felderíteni a festményt övező rejtélyt.
Nyomozómunkájuk az 1500-as évek Wittenbergjébe vezeti őket, ahol egy nap titokzatos fiatal nő érkezik a szász választófejedelem udvari festőjének, Lucas Cranachnak a házába. Matthiast, a festő legkedvesebb növendékét elbűvöli a különös idegen, és amikor a mester megbízza a lány portréjának megfestésével, a fiú olyan üzenetet rejt el a képen, amelyből a figyelmes szemlélő megrázó történetet olvashat ki.
Két fiatal nő, akiket ötszáz év választ el egymástól. De mi köti össze őket?
Mörk Leonóra író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A Hellinger-Madonna az eredetileg 2014-ben megjelent regény bővített, átdolgozott kiadása.
Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.
Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?
Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.
várható megjelenés: 2023.10.31.
„Jelenleg nehéz élethelyzetben vagyok. A házasságom romokban, a férjem elment, a férfi pedig, akit szeretek, elhagyott.
Vajon ki lehet ez a nő? Miért ilyen összeszedett? Vajon kit fogok találni a léptei és a hangja keménysége mögött?”
Eszter hetek óta ül bezárkózva a nyaralóban. Valaha kiváló csellista volt, jónevű zenekarban játszott, boldog házasságban élt. Aztán egy napon találkozott a férfival, akiben a másik felére ismert. De a szenvedélyből szenvedés, az együttlétből magány, a szerelemből veszteség lett. S mindezt el kell rejteni mások, a világ elől. Mindennapos történet, mégis szívszorítóan egyedi.
Eszter végül pszichológus segítségét kéri, hogy elakadásából kiutat találjon. Ott ülünk mi is a rendelőben, terapeuták vagyunk, páciensek, vagy mindkettő egyszerre, s szinte kényelmetlen közelségből látjuk, halljuk kibontakozni traumatizáló történetét. Ki és mi segíthet? A terápia? A hit? A megfejtésre váró misztikus álmok?
Két nő, két férfi. Egy terapeuta. Történet szárnyalásról és vergődésről, fájdalomról és tagadásról, kibírhatatlanul (?) sok veszteségről, meghasonlásról és gyógyulásról. Egy történet, amely bárkivel megeshetett volna, de vele, velük esett meg.
DR. CSIGÓ KATALIN klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Több mint húsz éve dolgozik pszichiátriai, pszichoterápiás betegellátásban, valamint pszichoanalitikus magánpraxisban. Egyetemi docens és kutató, számos tudományos publikáció és könyv szerzője. Ez az első regénye. Szakember és író egyszerre, innen ered könyvének sajátos, összetett optikája. Regényéről így nyilatkozik: amikor az embert nagy fájdalom éri, nem csak a szíve szakad meg. Önmaga is.
Az étel nem puszta táplálék, jóval több, mint az összetevői, a fűszerek, húsok, zöldségek, szószok, amelyeket egy fazékban összerotyogtatunk. Étellel gondoskodhatunk egy másik emberről, de érzelmileg zsarolhatjuk is vele. Étellel udvarolhatunk és étellel kapcsolódhatunk egymáshoz. Étellel jutalmazhatjuk magunkat és étellel büntethetünk. Ételek révén emlékezhetünk régvolt szerelmekre, elmúlt nyarakra, nagymamákra, akik már nincsenek közöttünk, és családi karácsonyokra, amelyeket pedig megpróbáltunk örökre elfelejteni.
Minden ételnek, amely fontos szerepet tölt be az életünkben, van története. Az adja a különleges ízét, a pluszzamatot, amelyet egyedül mi fogunk kiérezni belőle.
Ezért hát ez a könyv is ételek sora, amelyeknek mind van egy-egy története. Hogy mi áll az első, és mi a második helyen, a gasztroegyperces a fontosabb, vagy az örömfőzés? Azt döntse el mindenki maga. Ha elölről nézed: novelláskötet. Ha hátulról: recepteskönyv.
Én mégis azt javasolnám, ne válaszd szét őket, fedjék csak hézagmentesen le egymást az ételek és a mögöttük felsejlő életek.
FIALA BORCSA a wmn.hu főszerkesztője, két gyerek édesanyja, író, újságíró. Kíváncsi emberként nagyon sok téma foglalkoztatja a gasztronómiától kezdve a döntési fáradtságig. Írt ifjúsági regényeket, éveken át vezette Az élet sava Borcsa című beszélgetős gasztroműsorát, sokoldalúsága miatt úgy érzi, leginkább az igen kreatívan felhasználható krumplihoz hasonlít, következő életében pedig újra Fiala Borcsa szeretne lenni, csak ezúttal nagyobb mértéktartással és több türelemmel. A legrövidebb út a nők szívéhez a negyedik felnőtteknek szóló könyve.
1634, Hollandia. A távoli fríz sziget, Vlieland lakói a nyári napforduló megünneplésére készülődnek. Itt találkozik a szentivánéji forgatagban a fiatal lány, Aelke, és Johannes, a festő, aki egy gyerekkori súlyos betegség miatt csak úgy szignálja a képeit: a néma Jan. Mire eljön a hajnal, a lány megtanulja, hogy beszélni lehet szavak nélkül is, ahogyan hallani sem csak a fülével hall az ember. Ám a fiút Amszterdamba, majd Londonba szólítja a munkája, és mire visszatér a szigetre, Aelke már egy gazdag nemesúr felesége.
A leányt férje egy várárokkal körülvett, régi udvarházba viszi haza, ahol fenyegető portrék függnek a falon, és ahol a személyzeten kívül nem lakik más, csak a férfi zárkózott édesanyja. Aelke maga is súlyos titkokat őriz, és ha boldogulni akar új környezetében, nagyon hamar fel kell nőnie. Amikor a véletlen újra összehozza Jannal, a lányban felébred a gyanú, hogy a sorsát ismeretlen erők alakítják. De ki lehet az, aki átvette az irányítást az élete fölött? És vajon mi a célja?
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A holland aranykorban játszódó Szentjánosfű a tizenegyedik könyve.
Születés és halál. A kezdet és a vég. Valóban e két pont között élünk? Vagy éppen ezt írja át egy különös találkozás?
Élet. Két állomás – a születés, amikor a világ készen áll a változásra, amit létezésünkkel magunkkal hozunk, és a halál utolsó sóhaja – közötti pillanatok sora.
Az átutazó mesélője, aki az emlékei között bolyong, válaszokat akar. Miért? Miért akkor, miért úgy, miért őt? Választ akar a kérdésekre, noha tudja, hogy az egyetlen, aki meg tudná felelni őket, már nem teheti, hiszen halott. Így a maga mögött hagyott életben keresi a válaszokat.
Új és új kérdések között őrlődik, amelyeket a távolodó idő diktál. Meg akarja változtatni a megváltoztathatatlant. Le akarja győzni, el akarja üldözni, meg akarja ölni… a halált. Az átutazót. Aki jön, megkeseríti a mindennapokat, majd távozik, elragadva, ami kell neki, és onnantól az élet része lesz. Ott van minden fotón, ünnepnapon, régi bútorok között, az utcán, a temetőben, egykori facsemetékben, kopott emlékekben, lezárt és nyitva maradt történetekben, hangokban, ízekben… a zsigerekben. Éjszaka. És nappal. Két mosoly között. Elsírt és elfojtott könnyek között. De sosem fedi fel magát igazán.
Mígnem eljön egy váratlan pillanat. Egy különös beszélgetés kezdete.
BAUER BARBARA négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző misztikus belső utazásra hívja az olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.
A TALÁLKOZÁSOK kötetei:
Az idegen – Az átutazó – A jövevény – A barát
Vannak, akik úgy gondolják, az Ige Istennél van, és a Terv elkészült.
És vannak, akik úgy gondolják, jobb, ha a múltat homály fedi. Ők azok, akik kart karba öltve irányítják a világot. Az egyházi és a földi hatalom. Mindkettő fogságban tartja a szellemet, elnémítja a hangot, hogy saját képére formálhasson.
A XV. század elején a Rajna mentén újra felüti a fejét a pestis. Agnes, az alig 12 éves kislány egyedül marad. Édesanyja utolsó kérése, hogy keresse meg a Mestert, az idegent, aki a műhelye mélyén valami titokzatos találmányon dolgozik.
Agnes édesapja könyvmásoló volt. Az egyetlen, amit örökül hagyott a lányának, a betűk ismerete, és egy emlék egy könyvről az öröklét receptjével. Ez a tudás és egy levél hozzájárul ahhoz, hogy Agnes inasnak szegődhessen a Mester mellé. Itt ismeri meg Hansot, a fiatal novíciust, aki – akárcsak egykor Agnes édesapja – szkriptorként dolgozik. És itt ismeri meg a tudást, a gondolatot, az igazságot, ami ez idő tájt a kiváltságosok tulajdona.
Agnes a Mester mellett marad, Hans végérvényesen Isten mellé szegődik, és egy időre elválnak útjaik.
Azonban az évekig tartó munkát, a nyomtatott betűbe vetett hitet, amely letörhetné a sötétség láncait és szárnyára kaphatná a szellemet, veszély fenyegeti.
Bauer Barbara ezúttal a szellemi forradalom kapujába repíti az olvasót, a könyvnyomtatás szülőházába, Johannes Gutenberg világába, ahol a betű, amely öl és megvált, a nyomtatás, amely ezrekhez és ezrekhez juttathatja el a gondolatot, világosságot hoz a homályba burkolózott középkorba, miközben az egyházi hatalmak éppen azon dolgoznak, hogy a sötétség uralmát ne fenyegesse veszély.
„Eddig megjelent regényeim között mérföldkőnek érzem ezt a kötetet. Arról a személyről írni, aki a könyv sokszorosításával odaadta az embereknek a múltjukat, ezzel megteremtve az eljövendőt, régóta dédelgetett vágyam. Most papírra vetettem, nyomdába került, kötést kapott, hogy aztán szárnyra kaphasson. Aki pedig elolvassa, belép egy másik világba, messze a múltba, oda, ahol mindez megszületett.”
Bauer Barbara
A kötet, amelyet a kedves olvasó most a kezében tart, 2015-ben látott először napvilágot, Vakrepülés címmel. Eredetileg két lány történetét mesélte el: az olaszországi Follinában élő vak Juliettáét és a békéscsabai, sorsa ellen fellázadó Rékáét. Egy végzetes baleset és a halál közelsége után a két lány sorsa összefonódik, s bár életük látszólag teljesen különböző, a felszín alatt sok hasonlóságot rejt. Réka nyomozni kezd, a jövőt fürkészi, miközben a múltban kutat, és végül a jelenben találja meg önmagát.
Hosszú évek után most újra elolvastam a regényemet, és életre keltek a szereplőim, köztük Federico is, az időközben felnőtté vált kisfiú. Szólt a hangja a fülemben, vele éltem újra a történetet. Megírtam hát, ő hogyan élte meg. Így kapott a regény új címet és egy hosszabb lélegzetű új fejezetet.
BAUER BARBARA írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb szerzője. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak, de a nagy fordulatot a történelmi regényei hozták: az Elsuttogom százszor, a Porlik, mint a szikla, Az élet hangja, a Még látlak odafenn, a Kétszáz éves szerelem, Az aranyműves fia, A fényfestő, A fekete rózsa és A szív szabadságharcosai. Írt életregényeket, mint gróf Wenckheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát; Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel, valamint elindított egy négykötetes kisregény-sorozatot, a Találkozásokat, amelyet ő lélekregénynek aposztrofál.
Az 1600-as évek elején Prága az aranycsinálás lázában ég. A várban, ahol ugyanúgy a bölcsek kövét keresi a babonás császár, mint a sok alkimista, varázsló és szerencsevadász, tömlöce mélyén gyermeket szül egy boszorkánysággal vádolt fiatal nő. Mire a börtönőrei észbe kapnának, ő maga meghal, az újszülöttnek pedig nyoma vész.
Mindeközben a vallásháború felé sodródó Európa népeit az Újvilágból érkezett járvány tizedeli. Csodatevőnek hitt déltengeri ellenszerével, a guajakfával Augsburg dúsgazdag polgárai, a Fuggerek kereskednek. Az élet fájaként emlegetett szer nyomában jut el a sváb városba a fiatal Johanna is, aki lány lévén ugyan nem követheti orvos édesapját annak hivatásában, a gyógyfüvekről azonban mindenkinél többet tud. Azt reméli, a titokzatos növény segítségével megmentheti annak a fiúnak az életét, akit a világon a legjobban szeret. Az élete azonban váratlan fordulatot vesz, amikor megismerkedik az itáliai énekessel, Niccolòval. Az angyalarcú fiú egy új műfaj, az opera csillaga, hercegi udvarokban dolgozik, a legnagyobb zeneszerzők írnak darabokat neki, megnyerő külseje és magával ragadó hangja miatt nők és férfiak egyaránt rajonganak érte. Ő azonban a hírnévért nagy árat fizetett, most pedig menekülni kényszerül egy befolyásos nagyúr elől, aki megszokta, hogy a kívánsága parancs.
Johanna és Niccolò körül ott kavarog a változások korának tarka forgataga, kalandor királyokkal és boszorkányüldöző főpapokkal, zsoldosokkal és kurtizánokkal, felejthetetlen farsangi mulatságokkal és olyan csodálatos zenével, amilyet korábban nem hallott emberi fül. Nekik azonban arra a kérdésre kell választ találniuk, jár-e szabályos szerelem két szabálytalan embernek. Egyáltalán, létezik-e szabályos szerelem?
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő és műfordító, cikkei többek között az Elle-ben és a Nők Lapjában olvashatók. Első regénye a 2009-ben megjelent Az utolérhetetlen Mr. Yorke, amelyet azóta újabbak követtek: A Hellinger-Madonna, a Holdfény szonáta és a Lány igazgyöngyökkel, A papagájos ablak című szubjektív útinapló, illetve A porcelánlány. Ezt követte Ködkirálynő című regénye, melyben egy titokzatos mesekönyv üzenetét fejti meg a főszereplő, majd a Törött tulipánok. Olyan könyveket szeret írni, amilyeneket olvasni is: több idősíkon játszódó történeteket, ahol a múlt és a jelen összefonódik, és a hasonlóságok nyomán magunkra ismerhetünk.
Vannak kérdések, amelyekre nincsenek válaszok – talán nem is keressük őket. A hétköznapok monotonitásában élünk, beletörődve a sorsunkba, bizonygatva önmagunknak, hogy boldogok vagyunk. De a szavak mögött feltörnek a könnyek, és szabad estéink magányában a sorsunkat kísértő apró játszmákban leljük örömünket. Az idegen mesélőjével azonban megtörténik az, ami kevesekkel. Éppen hazafelé tart egy átlagos nap után, amikor hirtelen különleges társaságban találja magát.
Négyen várják, hogy megmutassanak neki valamit, és közben döntés elé állítják. Négyük közül az egyik előlép, és felfedi magát, de felfed egy utat is, amely életeket szel át, születéseket és a halálokat köt össze, miközben rámutat a lényegre – ami nem más, mint a szerelem.
Szerelem, halál, születés és sors. Körforgás. Spirál, amely egyre feljebb és feljebb visz a beteljesülés felé. Le nem tett életek, porrá zúzott emlékek sora, amelyek újabb és újabb kihívások elé állítanak minket.
Bauer Barbara négykötetes kisregénysorozata négy különleges találkozásról szól. A szerző ezúttal misztikus belső utazásra hívja olvasóit, akik eddig főként hétköznapi családok generációkon átívelő történeteit szokhatták meg tőle.
A TALÁLKOZÁSOK kötetei:
Az idegen
Az átutazó
A jövevény
A barát
Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?
Ahogy 1848 tavaszán szerte Európában a hangjukat hallatják a szabadságharcosok, úgy érti meg Lili is elfojtott vágyait.
„Bele akartam bújni egy szárnyait bontogató fiatal lány bőrébe. Érezni akartam, ahogyan felismeri, mit is jelent az igazi szabadság. Ott akartam lenni, amikor először megdobban a szíve, felpezsdül a vére, szóra nyílik a lelke. Ehhez nem is találhattam volna alkalmasabb színteret, mint a szabadságharcot, és benne egy forradalmárt, aki talán sokkal többet jelent a lány életében, mint önmagában a szerelem.
Imádtam írni, Lilivel együtt átélni a fiatalságot, szabadságot, kibontakozó szerelmet!”
Bauer Barbara
BAUER BARBARA 1974-ben született, azóta él Etyeken. Írói pályáját újságíróként, televíziós szerkesztőként kezdte, mára hazánk egyik legtermékenyebb írója. 2012-ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei, a Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta nagy sikerű történelmi regényeit, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafennt, a Kétszáz éves szerelmet, Az aranyműves fiát, A fényfestőt, A fekete rózsát. Írt életregényeket, köztük gróf Wenckheim Krisztina történetét, A leggazdagabb árvát; Demján Sándor gyermekkora nyomán a Messziről jött fiút és Máté Péter életregényét, Most élsz címmel.