Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Egységben önmagammal -ekönyv

Online ár:
3.490 Ft
Szerző: Soma Mamagésa
ISBN: 9789634754954

Fülszöveg

„Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A kilences a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet, világlátást, ahogyan most, negyvenkilenc évesen gondolkodom és amelyet folyamatos tanulással fejlesztek. A könyvben szereplő három előadás tudatos koncepció alapján követi egymást. Az öntudatra ébredés magával hozza azokat a kérdéseket, hogy kik is vagyunk valójában, mi végre jöttünk erre a világra, merre van az utunk. Ha ezekre választ kapunk, jöhet a terveink, vágyaink megvalósításához szükséges erőgyűjtés, hiszen csak a megvalósulások útján kerülhetünk egységbe önmagunkkal, és ezáltal a másik nemmel, a világgal. Hiszem, hogy kizárólag rajtunk, a saját tudatosságunkon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek élvezni az életet. 
Ehhez kínál alapvető gondolatokat, hasznos szellemi útmutatást ez a kötet, melyben az Öngyógyító könyvemben ismertetett technikákat is jó néhány új módszerrel kiegészítettem. Mindezt szokásomhoz híven személyes történetekkel varázsoltam élőbbé, hogy még közelebb vihessem az olvasókhoz mindazt, ami nekem is segített." 
SOMA MAMAGÉSA

Rendelési link: https://bit.ly/3ie7FK0