Lakóhajó a Szajnán

„Azon a szombat estén ülünk a nappaliban, és szinte teljesen megfeledkezünk róla, hogy a vízen vagyunk. Egyáltalán nem imbolyog a hajó, az apartmanból elhozott függönyöket felraktuk és behúztuk, kizárva így a külvilágot. Eszembe jut, hogy jó lenne, ha fel tudnám húzni valahogy a pallót, mint egy középkori kastély felvonóhídját, hogy tényleg el legyünk vágva a világtól.

Vasárnap reggel felkel a nap, és besüt a folyó felőli ablakokon. Ebben a napsütésben reggelizünk, a szemközti pékségben vásárolt croissant-okat esszük. Mosolygunk, nevetgélünk, mint a gyerekek, akik felnőttesdit játszanak.”

William Wharton (1925–2008) ifjúkorát Philadelphiában töltötte. A középiskola után bevonult a hadseregbe, és részt vett a második világháborúban, ahol az ardenneki offenzívában súlyosan megsebesült. A háború után festészetet tanult, majd pszichológiából doktorált a Kaliforniai Egyetemen, és több mint tíz évig dolgozott művészettanárként. Később családjával Európába költözött. Párizsban telepedtek le, ahol Wharton először a festményei eladásából élt. Már ötvenéves is elmúlt, amikor első regénye, a Madárka megjelent, és megrendítő újszerűségével egyből nemzetközi hírnevet hozott neki. Későbbi, sikeres regényei mellett két visszaemlékezést is írt: a Lakóhajó a Szajnán című memoár mellett Ever After – A Father’s True Story (Mindörökké – Egy apa igaz története) című könyvében lánya, veje és két unokája elvesztésének tragédiáját dolgozta fel.

William Wharton amerikai író, pszichológus és festő első regénye, a varázslatos Madárka megjelenése idején irodalmi szenzáció volt, a belőle készült film pedig elnyerte a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját. Ezt olyan további sikeres regények követték, mint a Búcsú a szerelemtől, az Apa vagy az Éjfélre kitisztul.

A Lakóhajó a Szajnán a szerző és családja életének közel húsz évét öleli fel. Az amerikai író és óvónő felesége már több mint tíz éve éltek Európában, amikor az 1970-es évek közepén úgy döntöttek: lakóhajón fognak élni. Feladják párizsi lakásukat, vásárolnak egy leégett lakóhajót olcsón, és a Szajnára költöznek. A hajót azonban előbb valóban lakhatóvá kell tenni, ami a vártnál több akadályt gördít eléjük – és sokkal tovább tart.

Miközben Wharton a festményeiből finanszírozza az életüket, a hajó elsüllyed, állandóan szivárog, mindig kell rajta javítani valamit, jön egy árvíz, aztán lángvágóval ablakokat kell vágni, lépcsőt kell építeni, pallóhidat kell javítani… – mi pedig az ezermester munka és a francia életvitel legapróbb részleteit is megismerjük, de mindezt a szerző sajátos stílusában, tele humorral, kalanddal, sírással és nevetéssel.

A könyvet olvasva végigkísérhetjük egy nagyszerű álom megvalósulását, és a háromgyerekes család kalandokkal teli húsz évét. Tanúi vagyunk nemcsak a fárasztó fizikai munkának, de az író gondolatainak is, látjuk a mindennapi robotot, de az alkotó művészt is, az apró örömöket és a megrendítő pillanatokat, és magunkba szívjuk a szövegből áradó életigenlést és szabadságot.