önfejlesztés, pszichológia
Soma Mamagésa új könyvében rávezet minket arra, hogy a félelem nélküli élethez, az ÚJ NŐ születéséhez belső úton keresztül juthatunk el, ezáltal egyre több önmagáért felelősséget vállaló, tenni és dönteni tudó, az életet élvezni képes, valóban felnőtt ember lesz világunkban. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy tisztuljunk, hogy merjük elengedni mindazt, amire már nincs szükségünk, hogy indulatok és belevetítések, torzítások nélkül tisztázzuk a szerepeinket, hogy elég bátrak legyünk ahhoz, hogy szembenézzünk a vágyainkkal és az árnyékainkkal, árnyékénünkkel, félelmeinkkel, azzal, amiben most vagyunk, és azzal, amiben majd szeretnénk lenni.
A Félelem nélkül lapjain Soma és vendégei, a téma kiváló, a legkülönbözőbb területekről érkezett szakértői, szociológusok, közgazdászok, politikusok, pszichológusok, művészek, nemcsak a nőiség és a nemek kapcsolatát járják körül, hanem nagyobb és „felsőbb” egységek felé tekintve Isten és a gyermek kérdését is.
A könyvben megszólaló vendégek: Barok Eszter, Bedő Imre, Hadas Miklós, Juhász Borbála, Keveházi Kata, Kiss Balázs Kunó, Móricz Emese, dr. Perintfalvi Rita, Szabó Tímea, Szél Dávid, Szelényi Zsuzsanna, Wahorn András.
Nőként manapság mindannyian küzdünk azzal, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző szerepeink között. Egyszerre akarunk helytállni otthon és a munkahelyünkön, ápolni a kapcsolatainkat és megoldani a feladatainkat. De mikor gondolunk önmagunkra? Ráébredünk-e arra, hogy először saját magunkkal kell törődnünk, mert anélkül másokon sem tudunk segíteni? Hogy ha nem szeretjük önmagunkat, másokat sem tudunk jól szeretni?
Vedd a kezedbe ezt a hasznos tanácsadót, és fedezd fel, mennyi szeretnivaló van rajtad! A Szeresd magad foglalkoztatókönyvnek a segítségével megtanulhatod, mit jelent megismerni és megszeretni önmagadat, és olyan gyakorlatokat próbálhatsz ki, amelyeknek köszönhetően fejlődésnek indul az önbizalmad, és jobbá válnak az emberi kapcsolataid. Akár a testképeddel harcolsz, akár egy egészségtelen kapcsolatból akarsz kilépni, akár egyszerűen azzal küzdesz, hogy elfogadd önmagad, ez a könyv hasznos eszközöket és feladatokat kínál a kiteljesedéshez és a lelked táplálásához.
Kíváncsi vagy, mi emeli ki ezt a könyvet a nőknek szóló önsegítő kiadványok közül?
A bevált technikák. Szeresd meg önmagadat egy sor, a tudatosság és a pozitív pszichológia eszköztárába tartozó gyakorlat alkalmazásával!
Az inspiráló ötletek és motivációt adó feladatok. Fedezd fel változatos képességeidet rejtvények és naplóbejegyzések révén! Értsd meg az érzelmeidet és engedd el azokat a meggyőződéseidet, amelyek csak gúzsba kötnek! Gondolkozz, tűnődj, és világosodj meg!
A megerősítő állítások. A könyvben folyamatosan találkozol olyan kijelentésekkel, amelyek segítségével pozitívabbá teheted a hozzáállásodat, és támogató gondolatokból töltekezhetsz!
Teremts célokkal és az önmagad iránt érzett szeretettel teli életet!
MEGAN LOGAN amerikai mentálhigiénés szakember húsz éve foglalkozik tanácsadóként többek között a családon belüli bántalmazás és szexuális erőszak áldozataival, étkezési zavarokban szenvedő betegekkel és hospice gondozásba került páciensekkel. Szakterülete a traumához, abúzushoz, evési zavarokhoz, gyászhoz és veszteséghez kötődő lelki problémák kezelése.
„Ami erő van bennem, az azokból a reggeli, csendes percekből ered, amelyekkel a napot kezdem. Azokból, amikor egyedül vagyok, és letérdelek. Azokból, amikor időt szakítok Istenre.”
Bear Grylls a világ egyik leghíresebb természetjárója. Többször elment már az emberi erő legvégső határáig: kiállta a Brit Különleges Erők 21. SAS-ezredének hírhedt felvételi vizsgasorozatát, és ő lett a legfiatalabb hegymászó, aki feljutott az Everestre. De ez csak az egyik fele történetének. Tv-sorozataiból a magyar nézők is megismerhették a lehetetlent nem ismerő kalandort, aki most megosztja a nyilvánossággal, mi áll legvakmerőbb tettei hátterében. Az ejtőernyős ugrás során elszenvedett rettentő balesetétől kezdve a Grönland partjainál majdnem halálos tragédiával végződött hajós kalandjáig minden veszélyes vállalkozása során védte valami: a Krisztusba vetett hit.
Ebben a nyílt, merész és őszinte könyvben Bear többek között a barátság, a kudarc, a bátorság és a kockázat témakörét járja körül: rövid olvasni- és gondolkodnivalókat kínál, hogy segítsenek napjainkat békében, céltudatosan és hitben megerősödve tölteni. Ehhez elég naponta néhány percet szánni a Biblia tanításaira. A különösen fontos igék összeválogatása mellett a szerző megosztja velünk üzenetükhöz kapcsolódó gondolatait is. Hogy mindezt még színesebbé tegye, nemcsak saját élete fordulatos eseményeivel illusztrálja őket, de számos ismert kortárs vagy történelmi személy igaz történetét is feleleveníti.
Bear Grylls nem prédikál és nem térít, arra vezet rá, hogy a több ezer éves tanítások tökéletesen eleven, hasznos útmutatók a ma emberének is. Bear egyszerű, közvetlen, modern nyelven szól olvasójához, és bebizonyítja, hogy a mai napig nem írtak hitelesebb életvezetési tanácsadót, mint a Biblia. A tanítások az év minden napjára adnak egy csepp erőt, és a könyv végére érve az olvasó azt tapasztalja: e cseppek tengerré növekedtek benne.
BEAR GRYLLS fiatalkorában harcművészeteket tanult, majd a Brit Különleges Erők kötelékében fejlesztette mesterfokra azokat a túlélési technikákat, amelyek az egész világon ismertté tették. Televíziós túlélőműsorait, extrém kalandsorozatait világszerte sok millióan nézték, emellett számos kötet szerzője, köztük a Magyarországon is bestsellerré vált Tűzön-vízen át! című könyvé.
Jelmondata egyszerű: bátorság és szeretet… és ne add fel soha!
Hát ennyi az élet? Most már csak a hanyatlás jön? Mindent elértem, amit szerettem volna, mégsem vagyok elégedett. Már azt sem tudom, mire vágyom. Nem érzem jól magam a bőrömben, és nem tudom, mihez kezdjek. Fáradt vagyok, és semmi sem lelkesít igazán. Olyan, mintha nem is a saját életemet élném…
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok és érzések sokunkat lepnek meg a harmincas-negyvenes éveink táján. Ez az életközepi válság, és igencsak ijesztőnek tűnhet, pedig két dolgot tudni kell róla: egyrészt hogy nem tart örökké, másrészt hogy büntetés helyett tekinthetünk rá esélyként is.
Életünk közepén többek közt azért érezhetjük elveszettnek magunkat, mert egészen addig kívülről jövő elvárásoknak igyekeztünk megfelelni. Céljaink, vágyaink nem teljesen a sajátjaink voltak, belső késztetéseinkről pedig sokszor nem vettünk tudomást. Már megtanultuk, hogy a nehézségek, fájdalmak elkerülhetetlenek, de még nem feltétlenül tudjuk, hogyan birkózhatnánk meg velük. Ugyanakkor sokat tapasztaltunk, vannak erőforrásaink, amelyeket használhatunk, és már azt is sejtjük, érezzük, hogyan nem szeretnénk élni. Sosem volt tehát még ilyen jó lehetőségünk arra, hogy megtaláljuk önmagunkat! Ha megragadjuk a lehetőséget, a még előttünk álló évtizedeket jóval elégedettebben, önazonosabban és boldogabban élhetjük le, mint az életünk első felét.
A könyv esetleírásokkal illusztrálva tekinti át, hogy jellemzően milyen élmények érnek bennünket életünk közepén, rámutat, hogy miből erednek, és hogy milyen kihívásokkal érdemes szembenéznünk ahhoz, hogy akár az egész addigi életünket végigkísérő korlátainktól, félelmeinktől is megszabadulhassunk. A fejezetek végén pedig önállóan végezhető gyakorlatokat kínál, amelyek segítségével mindenki elindulhat saját önismereti útján, hogy elégedettebb, valódi önmagához jobban illő életet alakíthasson ki magának.
SZALAY ÁGNES pszichológus coachként és szervezetfejlesztő tanácsadóként dolgozik. Tíz éve ír pszichológiai ismeretterjesztő cikkeket, többek között a Dívány internetes portál állandó szerzője volt. Célja, hogy minél többekhez eljuttassa a pszichológia eredményeit, olyan felismerésekhez segítve őket, amelyek által elégedettebben, nyugodtabban élhetnek. Lányaival és férjével Budapesten él.