Irodalom

Szabó Magda könyvei itthon is, a nagyvilágban is számtalan kiadásban jutottak el az olvasókhoz. Ám életműve még mindig tartogat meglepetéseket. Olyan írásokat, amelyek csak gépiratban maradtak fenn, vagy mind ez idáig újságok, folyóiratok régi számaiban rejtőzködtek. Ezúttal könyv alakban még soha meg nem jelent novelláiból, kisprózai írásaiból készült egy színes válogatás.

Az Üzenet odaátra novelláinak a hősei részben kamaszok, akik most keresik helyüket a világban, birkóznak érzéseikkel, gondolataikkal. Más novelláknak Szabó Magda maga a főszereplője, aki „két tündér gyereke”, „harminckét kiló fantázia”, és olthatatlan kíváncsisággal csodálkozik rá környezetére. Hol szinte hivatalos tárgyilagossággal, hol kitárulkozó őszinteséggel megírt önéletrajzaiban családjáról, önmagáról, életéről, hivatásáról vall, alkotói titkaiba is bepillantást engedve. „Voltam én minden” – írja egy helyütt, az olvasó most megtudhatja, mit is takar ez a „minden”.

Szeretteitől, akik közül többen alkotótársai is voltak, torokszorítóan fájdalmas és mégis felemelően szép írásokban búcsúzik. Elköszön édesanyjától, akinek ugyan egyetlen könyve sem jelent meg, ám meséivel elvarázsolta lánya gyermekkorát, és soha el nem fogyó útravalót adott hátralévő életére. Megindító szavakkal búcsúzik barátjától, Janikovszky Évától, aki a legnehezebb időkben állt ki mellette.

Útirajzaiban az olvasó Szabó Magdával együtt barangolhat Magyarországon és a nagyvilágban, Párizstól Amszterdamon át egészen New Yorkig. Idegen tájakat, különböző embereket megismerve erősödik benne meginghatatlan bizonyossággá, hogy ő idetartozik, „csak erre az egyetlen pontjára a világnak, hogy magyar vagyok, hogy sose szeretnék, szerettem volna más lenni.”

Szabó Magda most első ízben megjelenő prózakötete üzenet az újdonságra vágyó, kíváncsi olvasónak: mindig van mit felfedezni a világban és egy író életművében

Katja, a fiatal, tehetséges újságírónő Torontóban él és dolgozik. Jó állása van, önálló lakása, menő kocsija, divatos cuccai. Mégis majd minden estéjét a kollégáival koktélozgatva tölti bárokban, klubokban, és másnap fejfájással, szorongással ébred. Érzi, hogy változtatnia kellene az életen, így, amikor munkalehetőség kínálkozik Finnországban, kapva kap az alkalmon. Nem idegen országba költözik, hiszen a szülei finn származásúak, ő is beszéli a nyelvet, többször járt már ott. Ám látogatóba érkezni valahová vagy ott élni – ég és föld a különbség! Katja egy, számára merőben új életszemlélet és életstílust fedez fel, amelynek alapja és mozgatórugója a sisu, a bátorságról, eltökéltségről, szívósságról alkotott sajátos finn elképzelés. Kollégái és ismerősei példáját követve ezentúl reggelente nem autóba ül, hanem biciklire pattan, és elteker a munkahelyére, akár mínusz tíz fokban is, megmártózik a tenger jegébe vágott lékben, és utána beül melegedni és egy jót beszélgetni a szaunába, amely a finn társasági élet egyik központja. 

Három megsárgult füzet és néhány kitépett lap, a Szobotka Tiborra oly jellemző, jobbra dőlő betűkkel teleírva. Ebben a formában kerültek elő nemrég az író hagyatékából az 1953–1961 közötti évekről tanúskodó naplói, melyeket most első ízben vehetünk kézbe a Bánom is én című kötetben. De vajon kifaggatható a múlt? És mi történik, ha egyszerre többen is szóra akarják bírni? Szobotka Tibor naplóit forgatva az ember könnyen úgy érezheti, hogy feljegyzéseinek olvasása valójában dialógus. Olyan párbeszéd, melyben az író, az olvasó és az író felesége beszélget egymással.  Szobotka is javította utólag saját szövegeit, egyes részeket gondosan kitörölt vagy átsatírozott. Ám a naplókat férje halála után Szabó Magda is ellátta széljegyzetekkel. „Ezt hiába radíroztad ki, erre emlékszem” – írja egy helyen az írónő. Az efféle megjegyzések, illetve az egyes lapok tetejére írt kérdések teszik igazán elevenné a szöveget.

Vadak, agresszívek, cinikusak. Nemtörődömök, ignoránsak, bárdolatlanok. Kirekesztőek, kegyetlenek, visszaélnek a saját erejükkel, eltapossák a gyengét és csalárdul alávetik magukat az erősebbnek. A saját bőrüknél semmi sem drágább, de mindenki másét könnyen beáldozzák akár egyetlen falat maradékért. Számukra semmi sem szent, életüket semmi más nem vezérli, mint az egoista túlélési ösztön. Nincsenek erkölcseik. Nincsenek nagyvonalú gesztusaik. Nem védik a gyengét és nem állnak ellen az erősnek. Az állatok mindenben eltérnek az embertől. Hogy miért? 
 

Valaki, odafent, egy ideje bámulatosan törődik velem. Ő, aki a spanyol Úton az én kezemet fogta, most a Szent Jakab-zarándoklat magyarországi szakaszára, a Magyar Caminóra vezetett, s ezúttal a segítő szerepét osztotta rám. Lehetőséget kaptam, hogy egy darabon elkísérjek egy útkeresőt, egy férfit, aki nem hitt semmiben, sem magában, sem Istenben, a szél mégis a mi zarándokutunkra fújta…