történelem
A második világháborút követő másfél évben tömeges erőszakhullám söpört végig a magyar vidéken. A Kunmadarason, Miskolcon, Ózdon, Békéscsabán vagy Szegváron kirobbant tüntetések ismét erőszak áldozataivá tették a holokausztot túlélő zsidó közösségeket, és szorosan összefüggtek a háború utáni politikai és társadalmi küzdelem eseményeivel.
A könyv első ízben mutatja be a népítéletek, tüntetések és pogromok történetét a politikai rendőrség és a megyei levéltárak jórészt ismeretlen dokumentumai alapján. Az új források bevonása révén a szerző új kérdéseket tesz fel: bemutatja az elkövetők eddig jobbára feltáratlan társadalmi hátterét, miközben a népi kultúra és képzeletvilág korábban nem vizsgált jelentéseit kutatja. Miért a molnárokat tették felelőssé a kenyér és a gabona hiánya miatt? Hogyan kapcsolódott a testkép a munkavégzés fogalmához, és miként válhatott a testek közti különbségtétel az új állam politikájává? Mi kötötte össze az erőszakos cselekményekben részt vevő tömegeket? Milyen hatással voltak az egymást követő politikai nagygyűlések, demonstrációk és tüntetések az önjáróvá váló, radikális népi politika megvalósítására? Mit örökölt a háború utáni antiszemita képzeletvilág a háborús évek uszító propagandájától?
Apor Péter kötete nem csupán 1945-öt és a háború utáni világot igyekszik más nézőpontból szemlélni, de sajátos szerkezete révén egy hagyományostól eltérő történeti elbeszélésmódra is kísérletet tesz.
APOR PÉTER az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Történettudományi Intézetének főmunkatársa. Doktori címét 2002-ben szerezte a firenzei Európai Egyetem Intézetben. Fő kutatási területe a 20. század második felének összehasonlító kultúrtörténete Kelet-Közép-Európában, illetve a térség szerepvállalása a nemzetközi folyamatokban. Három gyermek édesapja.
Horthy Miklós személyéről és tevékenységéről számtalan könyv, tanulmány és cikk született az utóbbi években, de életének és karrierjének egy kevéssé feldolgozott szakaszát az utókor eddig csak nagy vonalakban ismerhette. Turbucz Dávid vállalkozott elsőként arra, hogy Horthy 1882 és 1918 közötti haditengerészeti karrierjét a magyar és osztrák közgyűjteményekben fellelhető anyagokra támaszkodva, tudományos alapossággal és részletességgel, de egyúttal olvasmányos stílusban mutassa be.
A dokumentumokból megtudjuk többek közt azt, hogy miért választotta a fiatal Horthy családja ellenkezése dacára a haditengerésztiszti pályát, és hogyan sikerült a társasági életet kedvelő fiatalembernek tanulmányi nehézségei ellenére olyan kapcsolati hálót kiépítenie a fiumei Tengerészeti Akadémián, amellyel későbbi karrierjét is megalapozta. A szerző végigkalauzolja olvasóit Horthy Miklós nagy, világ körüli útján a „kannibálók földjétől” Konstantinápolyon át egészen a bécsi udvarig. Nyomon követhetjük Horthy tengeri és szárazföldi beosztásait: megismerjük Ferenc József szárnysegédjeként, a Novara gyorscirkáló, majd a flotta parancsnokaként, és megtudhatjuk, miként jöhetett létre az „otrantói hős” mítosza, amely megelőlegezte a Horthy alakját övező kultusz születését.
TURBUCZ DÁVID 1984-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett történelem (2009) és politológia (2010) szakon. Doktori fokozatát – Romsics Ignác témavezetése mellett – 2015-ben szerezte meg az egri Eszterházy Károly Főiskolán. 2012 szeptemberétől az MTA, majd 2019-től az ELKH BTK Történettudományi Intézet munkatársa. Kutatási területe Horthy Miklós élete és megítélésének története.
Budapest nagyváros. Budapest világváros. Budapest történelmi város. Budapest ismerős. Ismerős?
Könyvtárnyi könyv foglalkozik a város történetével, nincs ember, aki el tudná mindet olvasni. Budapestnek nemcsak a jelene, hanem a múltja is napról napra változik. Kötetünk neves történészek által írt fejezetei mégsem akarnak rendet tenni a várostörténet eredendő és kiismerhetetlen rendetlenségében, hanem sajátos „régészeti” munkát végezve feltárnak elsüllyedt szenvedéseket, kizsigerelt cselédlányok vasárnap délutáni magányos korzózásait és rettenetes gyilkosságait, nyomába erednek a házfalak tövében szunnyadó grund csendjét felverő első góloknak, történeteket mesélnek a magyar fővárost felkereső felvidéki szlovák utazók idegenkedéssel vegyes csodálkozásáról, budapesti román munkásokról, akik szocialisták voltak, és kémszolgálatot vállaltak Kun Béla Magyar Tanácsköztársasága érdekében. Sőt, még a város galambjairól is szó esik, amelyek hiába voltak és vannak ott minden tetőn és parkban, eddig nem keltették fel a történészek érdeklődését. Megannyi történet, megannyi Budapest. Jöjjenek velünk!
A kötetet Hatos Pál (az Elátkozott köztársaság és a Rosszfiúk világforradalma szerzője) szerkesztette.
A kötet a Kádár-korszak politikai rendőrségének belső világát mutatja be: az állomány azonosítását követően elsőként elemzi átfogóan a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségénél tevékenykedő állambiztonsági tisztek, a „belső ellenséggel” foglalkozó állomány életpályáját és működését, szocializációs közegeit és generációs élményeit, névvel, arccal bemutatva az alezredesi rangig eljutó tiszteket.
A kötetben bemutatott tartótisztek az állambiztonsági hálózat irányítói voltak, így azonosításuk az ügy- és ügynökközpontú elbeszélések árnyalását is lehetővé teszi. Az adatgazdag elemzésekből megismerhető, hogy kik végezték a társadalom széles körű ellenőrzését, kik irányították a Kádár-korszak meghatározó politikai ügyeit és bomlasztásos akcióit. A kronologikus rendet tartó fejezetek kitérnek arra, miként élték meg a III/III-asok a Horthy- vagy a Rákosi-korszak világát, a második világháború időszakát vagy éppen az 1956-os forradalom napjait, mielőtt a belső elhárítás kötelékében találkoztak volna. Feltárulnak bennük az egyházakkal, az ifjúsági intézményekkel, az egykori politikai elítéltekkel, a kulturális élettel és a rendszerkritikus ellenzéki csoportokkal foglalkozó titkosszolgálati részlegek mindennapjai.
Miközben az elemzések rávilágítanak a történelmi örökségként ránk maradt titkosszolgálati akták töredékességére, a szervezet belső történeteinek áttekintése révén feltárulnak a kádárizmus jellegzetességei is, legyen szó otthonteremtésről, szórakozásról vagy a hétköznapi hírek kommentálásáról.
Tabajdi Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatott történelmi, filozófiai és politológiai tanulmányokat, majd ugyanott szerzett doktori fokozatot. Jelenleg az 1956-os Intézet Alapítvány és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos kutatója. Számos jelenkortörténeti kutatási projekt résztvevője, ötletgazdája, koordinátora. Történelmi útikönyvek és társasjátékok szerzője.
A magyar futballtörténet legendás, nagy alakjait ma már aligha kell bemutatni valakinek. De mi a helyzet azokkal, akiket méltatlanul elfeledett az utókor, akik csendes háttéremberként, edzőként, sportmecénásként, vagy csak futballszerető polgárként dolgoztak a magyar labdarúgásért? Ki emlékszik Hirzer Ferencre, a Juventus egykori ünnepelt gólkirályára, Gierling Györgyre, a szovjet lágereket megjárt marosvásárhelyi csapatkapitányra, vagy Perényi-Pecsovszky Józsefre, aki egy újpesti gyárkéménybe bújva vészelte át Budapest ostromát? Mit tudott a labdarúgás, hogy a két háború között grófok és bárók, dúsgazdag iparmágnások és jeles egyházi személyiségek egyaránt fontosnak tartották, hogy egy-egy csapat mögé álljanak? Mit gondoltak a futballról a budapesti kávéházakban kártyázó sportvezetők, és mit a távoli végek olykor tragikus sorsú falvainak lakói? Hogyan igézett meg a játék jezsuita szerzeteseket, tehetséges ifjú szobrászokat, polgármestereket és cigányprímásokat egyaránt?
Csillag Péter két nagy sikerű kötete – a klasszikus magyar irodalom és a futball kapcsolatát bemutató Ady stoplisban, illetve a labdarúgás és a történelem viszonyát megrajzoló Kapufák és kényszerítők – után ezúttal nem a „nagypályás” történetekre fókuszál: elfeledett futballhősök, titokzatos figurák, múltba veszett történetek elevenednek meg írásaiban, felvillantva egy-egy személy, csapat vagy pálya felemelő vagy éppen tragikus sorsát, és azon keresztül a háttérben zajló nagyobb folyamatokat.
CSILLAG PÉTER (1983) Junior Prima-, Németh Gyula- és MSÚSZ-nívódíjas újságíró, történész, a Nemzeti Sport főmunkatársa. A magyar futball hátországát bemutató Hátsó füves című országjáró sorozat készítője, három világbajnokság, három Európa-bajnokság és öt Bajnokok Ligája-döntő helyszíni tudósítója. Elsődleges érdeklődési területe a futball történelmi, társadalmi és kulturális vetülete.
1956. december 10-én Gyónon meghalt a Dabasi járás funkcionáriusa, Biksza Miklós. Meglincselték? Agyonlőtték? Hibázott? Ártatlan volt? Egy biztos: a párttitkár halott. És akkor mi van? – vonhatná meg a vállát az egyszeri olvasó. Tényleg, és akkor mi van? – teszi fel a kérdést Takács Tibor történész is: mi van akkor, ha 1956-ban a forradalom áldozatául esik egy kommunista vezető? A párttitkár halála nem hagyományos oknyomozó vagy tényfeltáró munka: jóval többet kérdez, mint amennyit állít. S kérdései nem válaszokat, hanem egyre újabb – és egyre zavarba ejtőbb – kérdéseket szülnek. Ki a történet főhőse? Biksza Miklós, az áldozat? Vagy mindazok, akiket elítéltek élete kioltásáért? Az elítéltek családtagjai? Esetleg Gyón, a falu, amelynek hétköznapjait gyökeresen felforgatta a gyilkosság? Van értelme áldozatokról, tettesekről, fő- és mellékszereplőkről, végső soron: történetről beszélni?
Kinek és minek hihetünk? A kihallgatásról kihallgatásra változó tanúvallomásoknak, a falubeliek közül kikerülő ügynökök jelentéseinek, a túlbuzgó, névtelen levélíróknak, a Biksza mártíromságát magasztaló életrajzoknak, a rendszerváltás után megszólaló gyóniaknak vagy épp magának a haragos Kádárnak? Takács az emberi emlékezet (és felejtés) termékeként mutatja be a történelmet, illetve annak alapegységét, az eseményt, korabeli dokumentumok tucatjaival világítva rá: nincs egyetlen végső igazság, nincs egyetlen megnyugtatóan hiteles elbeszélés.
Mi menthető át a múltból? Milyen fogódzókat találhatunk az 1956-os forradalomról gondolkodva? Mi az, hogy „forradalom”? Egyáltalán: mi az, hogy „1956”? Takács Tibor Nyíregyházán született 1974-ben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott 1997-ben. Ezt követően doktori ösztöndíjas volt, majd a nyíregyházi levéltárban dolgozott. 2002-től a Történeti Hivatal, illetve utódintézménye, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársa. 2005-ben a Debreceni Egyetemen szerzett doktori címet. Fő kutatási területe az 1945 utáni magyar történelem, különös tekintettel a politikai rendőrség működésére.
1956. október 30-án, egy héttel a forradalom kitörése után, fegyveres felkelőcsoportok megostromolták a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának Köztársaság téri épületét. A súlyos harcok nyomán kibontakozó tragikus eseménysor mind a mai napig a forradalom egyik legvitatottabb fejezetének számít, sőt maga a tér gyakran továbbra is az „ellenforradalmi” erőszak helyeként él a köztudatban. Mindez nem kis mértékben annak a Kádár-kori propagandának köszönhető, amely a téren történt eseményeknek kitüntetett szerepet szánt a kollektív emlékezetben, és a kezdetektől fogva ellentmondásos fejlemények átalakításával, utólag konstruált kulcsepizódok hozzáillesztésével alkotta meg az „ellenforradalom rémtetteiről” szóló elbeszélést. Tulipán Éva könyve arra a kérdésre keresi a választ, hogy ennyi idő után mi fejthető fel a forradalom e szimbolikus jelentőséggel felruházott epizódjáról. Ennek érdekében a szerző arra vállalkozik, hogy a legapróbb részletekig megvizsgálja és rekonstruálja az október 30-án történt eseményeket. Mélyrehatóan elemzi a kádári emlékezetpolitika szolgálatában álló „mitikus” jeleneteket a túszdrámától kezdve a parlamenterek történetén keresztül egészen Mező Imre haláláig. A történész számos kérdésben meglepő következtetésekre jut, más problémák pedig merőben új kontextusba kerülnek. Tulipán Éva 2005 óta dolgozik történész kutatóként a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. 2010-ben szerzett doktori fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Kutatási területe az 1945 utáni magyar történelem, különösen az 1956-os forradalom története, valamint a kommunista párt ideológiája és emlékezetpolitikája.
A Kádár-korszak politikai propagandája a külföldi titkosszolgálatok és a nyugati emigráció beavatkozásával magyarázta az 1956-os forradalom kitörését. A pártállami időszak visszatérő motívuma volt a népi demokrácia ellen harcot hirdető külföldi fegyveres csapatok képe, amelyekben fontos szerepet kaptak az ország eltiprására törő nyugati magyar emigránsok. Vajon volt-e, s ha igen, mi volt az alapja ennek a képnek? Ha voltak ilyen csapatok, kik és milyen céllal hozták őket létre, és a magyar állambiztonsági szervek milyen intézkedéseket tettek a fenyegetés elhárítására?
A Hontalan hadsereg? című kötet eredeti levéltári iratok segítségével, a történeti feldolgozás eszköztárát használva tárja fel a magyar hírszerzés történetének néhány epizódját az 1950−60-as évtizedből. A hidegháború időszakát ugyanis valóban a titkosszolgálatok aktív működése jellemezte, de tevékenységük dokumentálása hosszú évtizedeken keresztül nem volt lehetséges. A szerző által áttekintett és bemutatott iratokból többek között az is kiderül, hogy a kémregényekből ismerős ügynöki munkaábrázolás valós információkon alapul; megismerhetjük belőlük az emigráns magyarok legharcosabb képviselőit, néhány sikeres ügynököt, valamint az állambiztonság módszereit a hálózat bővítésére és a célszemélyek becserkészésére.
JOBST ÁGNES 1997 óta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által létrehozott Vidéktörténeti Témacsoporthoz csatlakozva a pártállam hatalomgyakorlási mechanizmusait vizsgálta, és elsőként foglalkozott a keletnémet Stasi és a magyar hatóságok együttműködésével. A keleti tömb országainak, elsősorban Magyarország és az NDK állambiztonsági szerveinek együttműködését elemezve tágította kutatási területét a hírszerzés irányába.
A bikavér az Egri borvidék legrégebbi és legismertebb márkája, legalább százötven éves múlttal büszkélkedhet, története mégis feldolgozatlan. Mikor készülhetett az első bikavér, és milyen fajták házasításából állt? És vajon volt-e házasítási receptúra? Milyen szerepet játszott a kadarka a bor történetében? Mit neveztek vinum rubrumnak, és mi volt a subrubrum? Egyáltalán: mit értettek több mint száz évvel ezelőtt bikavér néven?
A szerzők hosszú évek óta gyűjtik és tanulmányozzák az egri borvidékre, különösképpen a bikavérre vonatkozó forrásokat. Hiánypótló kötetük az egri bikavér sikerekkel és buktatókkal, olykor kudarcokkal teli, ma is tanulságos történetét tárja az olvasók elé az 1800-as évektől napjainkig, miközben megismerjük az Egri borvidék felemelkedésében szerepet játszó szőlőfajtákat, a borászokat és a kereskedőket, a szőlőtermesztés és a borkészítés korabeli „divatjait”, a filoxéravész pusztítását és az újrakezdés nehézségeit, valamint a háttérben zajló történelmi-politikai események és a különböző üzleti döntések hatásait.
Szilágyi Réka borkultúra-szakértő, Csutorás Ferenc borász és Pap Péter István történész közös munkája nem csupán egy legendás bor eredetét tárja fel az olvasók előtt, de bizonyítja, hogy az egri bikavér ma is különleges és egyedi karakterekkel rendelkező vörösbor, amely magában hordozza egy rendkívüli természeti adottságokkal megáldott borvidék minden jellegzetességét.
Biszku. A név, amely az 1956-os forradalom utáni időszakban, majd a Kádár-korszak hosszú évtizedei alatt a terror, a megtorlás, a kegyetlen leszámolás szimbólumává vált. Később, a rendszerváltást követő felelősségre vonási kísérletek során az igazságtétel hiányosságai, a bűnösök büntetlensége és a megbánás hiánya forrtak egybe vele. Hogyan válhatott egy átlagos képességű, szürke pártfunkcionáriusból kora emblematikus és elrettentő politikusa? Hogyan lett Biszku Béla a megtorlás belügyminisztere, majd „a puha diktatúra legkeményebb ökle”?
KRAHULCSÁN ZSOLT elsőként vállalkozik arra, hogy választ adjon ezekre a kérdésekre. Biszku Béla életét és karrierjét aprólékos részletességgel dolgozza fel: nem elégszik meg egy aprólékosan dokumentált politikai pálya felvázolásával, hanem a legfontosabb állomások és csomópontok mentén keresi a politikus személyes motivációit, döntéseinek lehetséges indítékait. Élete összes politikai szerepében bemutatja Biszkut, aki számtalan szálon kapcsolódott kora minden meghatározó politikusához, politikai testületéhez és szervezetéhez, így a kötetből az ő személyes pályáján túlmutató kortörténet rajzolódik ki: egy egyedülálló, „személyes” perspektívából kap átfogó képet a kor eseményeiről az olvasó.
KRAHULCSÁN ZSOLT a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem–politológia szakán szerzett diplomát, majd doktori címet. 2003-tól az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárának tudományos kutatója. Alapító szerkesztője a Betekintő című tudományos folyóiratnak. Érdeklődési területe a második világháború utáni politikai rendőrség története, a Kádár-korszak állambiztonsági szervei, az MSZMP formális és informális kapcsolatrendszere, valamint az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások.
Tervezett megjelenés: 2022 szeptember
Hogyan alkotta meg Rákosi Mátyás politikai környezete Rákosi kultuszát, és miként hozott létre egy fiktív személyiséget? Mikor kezdődött e kultusz építése, és hogyan játszott benne szerepet a vezér két világháború közötti élete? Miben és mennyiben determinálta a szovjet minta a propaganda és a manipuláció módszertanát és eszközeit?
APOR BALÁZS könyvében aprólékos vizsgálatnak veti alá Rákosi kultuszát, amelyről a mai olvasók többsége már csak idősebb generációk elbeszéléseiből hallott. A Láthatatlan tündöklés áttekinti a történeti előzményeket, a kultusz szakrális mozzanatait, az irodalom és a képzőművészet szerepét Rákosi dicsőítésében, valamint vizsgálja a közvélemény sajátos „kutatásának” – a megfigyelésnek, a titkosrendőrségnek, a hangulatjelentéseknek – módszerét és működését a Rákosi-rezsimben. Időben-térben tágas összefüggésrendszerbe helyezve tárul fel előttünk egy félelmetes történelmi jelenség, amely mind morálisan, mind lélektanilag messze túlmutat önmagán, és korunk számára is fontos, figyelmeztető üzenetet közvetít.
APOR BALÁZS a Trinity College Dublin Európa Tanulmányok Központjának docense és a Centre for Resistance Studies igazgatója. Fő kutatási területe a kommunista propaganda és szimbolikus politika története, különös tekintettel Kelet-Európa szovjetizálásának időszakára. Érdeklődésének középpontjában a vezetőkultuszok története, a szocialista korszak mítoszai, valamint a politikai rituálék állnak. Legújabb publikációi a szocialista időszak történeti hagyatékával foglalkoznak.
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából, a 2023-as ünnepi évben rendhagyó könyvvel elevenítjük fel a főváros múltjának elfeledett futballhistóriáját a 19. század utolsó éveitől az ezredfordulóig. Ismeretlen vagy homályban maradt futballtörténetek elevenednek meg, olyan izgalmas, felfedezésre váró világba kalauzolva az olvasót, amelyben ott rejlenek a fővárosi sportkultúra jellegzetességei, a lüktető nagyvárosi hétköznapok ismertetőjegyei, a mögöttünk hagyott évtizedek titokzatos részletei. A városi élethez, a mindennapokhoz – közlekedéshez, mozihoz, színházhoz, rádióhoz, kórházhoz, fürdőhöz – kapcsolódó futballepizódok mögött kirajzolódik az események háttere, hol a macskaköves utcán tovarobogó fiáker hangját, hol a sárga villamos nyikorgását, hol a gyorsuló metró zúgását hallhatjuk, de minden esetben a labda pattogásától kísérve.
CSILLAG PÉTER (1983) Junior Prima-, Feleki László-, Németh Gyula- és MSÚSZ-nívódíjas újságíró, történész, a Nemzeti Sport főmunkatársa. A magyar futball hátországát bemutató Hátsó füves című országjáró sorozat készítője, az Ady stoplisban, a Kapufák és kényszerítők, az Oldalvonal és a Ha a pályák mesélni tudnának... című könyv szerzője. Elsődleges érdeklődési területe a futball történelmi, társadalmi és kulturális vetülete.
DÉNES TAMÁS (1963) Szepesi-, Feleki- Ezüstgerely-, MÚOSZ-nívódíjas sportújságíró, futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője. Három világbajnokság, öt világbajnokság, egy-egy olimpia, Afrika-kupa és Copa América tudósítója. Több mint nyolcvan futballtárgyú könyv írója, szerzőtársaival hétezer oldalon, tíz kötetben dolgozta fel a magyar és a nemzetközi labdarúgás történetét.
A Kádár-korszak titkosszolgálata által használt tudományos elemzés szerint csupán az amerikai egyetemeken legalább ötszáz magyar származású tudós tanított vagy kutatott. „Melléjük sorakoznak az Európában és más világrészeken működő tudósok. Nem túlzás, ha azt állítjuk, ezernyi magyar tudós működik ma hazáján kívül. Oly sokan vannak, hogy nem is vehetjük mindet számba.” A számbavétel azonban folyt, és a magyar állambiztonság munkájának eredményképpen dossziék sokasága halmozódott fel a külföldön alkotó magyar kutatókról.
Közülük is kiemelt figyelmet kaptak a Manhattan-tervben, majd a hidrogénbomba készítésében meghatározó szerepet játszó lángelmék, akiket furcsa nyelvük és különleges észjárásuk miatt tréfásan csak „marslakóknak” nevezett a korabeli tudósvilág, és a magyar származású Nobel-díjasok. A hidegháború tudományos versenyfutásában az ő tudásuk stratégiai fontossága szinte felbecsülhetetlen volt állambiztonsági szempontból. Megkörnyékezésük a konspiráció egészen magas szintjén, szovjet kontroll alatt szerveződhetett csak, de a magyar gyökerekből adódóan a magyarországi titkosszolgálatok nélkülözhetetlennek bizonyultak ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a közelébe férkőzhessenek. A kiszemelt személyeket fedőnéven, operatív tervben meghatározott iránymutatás szerint tartották szemmel.
Jelen kötet az atombomba elkészítésében úttörő szerepet játszó, majd a fegyverkezés kérdésében egymással élesen szemben álló Teller Ede („Kárász”) és Szilárd Leó („Törő”), valamint két Nobel-díjas tudós, Gábor Dénes („Carter”) és Szent-Györgyi Albert („Bogarász”) állambiztonsági megfigyelésére fókuszál. Nem csupán a titkosszolgálati munka módszereiről kaphatunk általa képet, de a „célszemélyek” életútjának politikai rendőrséget érzékenyen érintő részleteiről is.
Szekér Nóra (1976), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának történésze. Kutatási területe a 20. századi magyar eszme- és társadalomtörténete. 2017-ben jelent meg Titkos társaság - Magyar Testvéri Közösség története című könyve.
Elischer Edith, a legendás cukrász, Gerbeaud Emil unokája jólétben, nagypolgári környezetben, szerető nagycsaládban cseperedett, igazi úrilánynak nevelték. Ám amikor kellett, ez a kicsi és törékeny nő mégis fényesen helytállt: az embert próbáló időkben feltűrte a ruhaujját, és tüzet oltott Budapest ostromának zűrzavarában, segített a legismertebb magyar zsidó családnak a német megszállás után, nyilasokkal hadakozott, és később nem törték meg az ÁVH kihallgatói sem. Kevés híján hat évet töltött a kommunisták börtöneiben, rettenetes körülmények között, elképzelhetetlenül messze kerülve a Gerbeaud fényes termeitől.
A könyvhöz a szerző a Gerbeaud-leszármazottak családi archívumában és számos közgyűjteményben kutatott, többek között az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ahol periratok, kihallgatási jegyzőkönyvek és ügynöki jelentések is foglalkoznak Elischer Edith-tel és tudós férjével.
Nem elégtétel és nem jóvátétel, de tény: Edith élete vége felé emberi helytállásáért átvehette a francia Becsületrendet. Az ő személyes története egyben család- és cukrászdatörténet is – édes és keserű, mint a huszadik század maga.
HULEJ EMESE újságíró. Huszonöt évig dolgozott a Nők Lapjánál, jelenleg a Magyar Krónika - kronika.hu – munkatársa. Szentendrén él, egy fia van. Első könyve, a Teleki Géza életét feldolgozó „Egy Teleki gróf Afrikában” című kötet 2014-ben jelent meg.
A kollektivizálás egyike volt a huszadik század legnagyobb horderejű társadalmi eseményeinek. Az államosítás után Magyarországon a parasztság maradt az utolsó olyan társadalmi réteg, amely földtulajdonának köszönhetően valódi gazdasági autonómiával rendelkezett. A szovjet modellt követő magyar kommunisták csak 1961-re, két hullámban tudták végleg megtörni és kolhozokba kényszeríteni a családokat, amelyek rengeteget szenvedtek az önállóságukért.
A könyv az ország 1945-ben meginduló szovjetizálásától, ezen belül pedig a földosztástól a hetvenes évekig tekinti át a magyarországi falvakat felforgató, azokat végérvényesen átalakító eseményeket és folyamatokat. A vidék életét meghatározó tényezők közül a kollektivizálás a leglátványosabb, de legalább ennyire fontos volt a téeszekben dolgozók folyamatos elvándorlást generáló hátrányos megkülönböztetése a társadalombiztosításban, és a falvaknak morzsákat is alig juttató településpolitika.
Csikós Gábor, Horváth Gergely Krisztián és Ö. Kovács József történészek, a kötet szerkesztői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy munkájukat olyan forrásokra építsék, amelyek a társadalom mindennapi tapasztalatait tükrözik. A fejezetekből nemcsak a kollektivizálás traumatikus folyamata rajzolódik ki a maga életszerűségében, de a mentális egészségre hosszú távon gyakorolt rendkívül negatív hatása is. A szovjetizálás társadalmi és környezeti ára külföldi összehasonlításban különösen szembetűnő.
„Meglehetősen nyugodt alak vagyok, olyan, akit nem könnyű csak úgy megijeszteni. És mégis, némiképp aggódni kezdtem, amikor egy nap, szokásom szerint bekapcsolván az Ekho Moszkvi rádió adását, a hírekben azt hallottam, hogy a Kreml vérdíjat tűzött ki a fejemre. Nem tették ugyan hozzá az élve vagy halva kitételt, de közel jártak hozzá…”
Mihail Hodorkovszkij Putyin álarca mögé látott. Olajmágnásként, Oroszország egyik leggazdagabb embereként felszólalt Putyin korrupt rendszere ellen, s ezért a Kreml megbüntette. Megfosztották vagyonától, és több mint tíz évig börtönbe zárták. Az immár szabad, de emigrációba kényszerített Hodorkovszij új könyvében bepillantást enged nekünk a harcba, amelyet hazája megmentéséért vív. Az Oroszország-feladványban gyorselemzést ad arról, hogy miként ment félre a putyini Oroszország, bemutatja országa felemelkedését és bukását, saját útját a jellegzetes szovjet ifjúkortól az olajmágnási létig, majd hatásos belső képet fest a politikai ellenállásról. A szerző erőteljes hangon áll ki a Kelet és a Nyugat közti megbékélés mellett.
A Sunday Times népszerű szerzőjével, Martin Sixsmithszel közösen jegyzett könyvében Hodorkovszkij páratlan éleslátással leplezi le a putyini maffia-klán vágyait és erkölcstelenségeit, ugyanakkor igyekszik bemutatni a nyugati közönség számára azt, hogy miért muszáj szembeszállni a Kremllel ahhoz, hogy megalapozhassanak egy jobb jövőbe vezető utat.